
Alice Weidel hangsúlyozta, hogy a kontinens civilizációja három pilléren – a görög filozófián, a római jogon és a keresztény hagyományokon – nyugszik, ám ezek az értékek ma belső fenyegetés alatt állnak. Az ellenzéki politikus élesen bírálta a brüsszeli „globalista elitet”, az illegális migrációt, valamint az „ökoszocialista” gazdaságpolitikát, amely szerinte szándékosan rombolja a jólétet és az ipart.
A pártvezető külön kiemelte a magyar és a német nép történelmi sorsközösségét, majd
köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek a vendéglátásért, akit a „szabadság megingathatatlan bajnokának” nevezett
Beszédében kitért az ukrajnai konfliktusra is, leszögezve, hogy ez „nem a mi háborúnk”, és bírálta a szólásszabadság korlátozását célzó törekvéseket. Zárásként hitet tett a szuverén nemzetállamok szövetsége mellett, hangsúlyozva, hogy a patriótáknak Európa-szerte össze kell fogniuk a szabadság és az önmeghatározás védelmében.
Továbbiak a témában
1 perc Szétszedik a képmutatókat a Trollban! Kiderült, kinek a pénze nem büdös
2 perc Kínos egybeesések: kirúgott vizsgáló, milliárdos pártelit és csendben épülő migránstábor?
1 perc 









