
Bige László továbbra is vállalja, hogy szívesen segítette a baloldal egykori bukott miniszterelnök-jelöltjét, Márki-Zay Pétert. Egyszer úgy is fogalmazott, hogy annyit adott Hódmezővásárhely polgármesterének, amennyit csak kért.
A 2026-os országgyűlési választások előtt pedig a Tisza Párt mögé állt be nyilvánosan a baloldalhoz ezer szállal fűződő üzletember. Ehhez képest a Metropol arról számolt be, hogy legalább százmillió forint támogatást nyújtott Magyar Péteréknek. A portál értesülései szerint az összeg egy, a Tisza Párthoz kötődő szervezet bankszámlájára érkezhetett. Az üzletember ezúttal azt már egyértelművé tette, hogy örömmel fogadta Magyar Péterék választási győzelmét, és komoly elvárásokat támaszt az új politikai erővel szemben. De nem csak az idősebb Bige, hanem fia, Bige Dávid is a Tisza Párt kampányát segítette. Bige László ugyanakkor élesen bírálta azokat a milliárdosokat, akik korábban még a Fidesz környezetében mozogtak, most pedig már a Tisza vizeire eveztek, például Wáberer Györgyöt és Balogh Leventét.
A milliárdos üzletembert a vagyonadóról azt mondta, hogy szerinte a jelentős vagyonnal rendelkezőknek kötelességük felelősséget vállalni a közösség iránt. Egyébként Bige László neve több vizsgálat során is felmerült. Még be sem fejeződött a műtrágya-kartell miatt indult eljárás, máris új indult az üzletember cégénél, a Nitrogénművek Zrt-nél. A versenyhatóság gyanúja szerint a cég 2021-2023 között tiltott versenykorlátozásban vehetett részt: megszabhatta, hogy az általa forgalmazott műtrágyatermékeket mely gazdasági szereplőknek értékesíthetik.