
18 órakor Debrecenbe érkezett Orbán Viktor országjárásának következő felvonása. A miniszterelnök beszédét megelőzően felszólalt Barcsa Lajos, Papp László, Kelemen Hunor, Antal Szabolcs és Széles Diána. Az eseményről - szokás szerint - a Hír TV élőben jelentkezett.
Örömmel látjuk, hogy olyanok is eljöttek, akik még nem döntötték el, vasárnap kire szavaznak. Az is jó jel, hogy a Tisza szimpatizánsai közül is itt vannak néhányan. Ha meghallgatják az érveinket, könnyen lehet, hogy végül minket választanak
– mondta Orbán Viktor országjárásának debreceni állomásán, a Dósa Nádor téren.
Debrecen a szabadság városa, juttassanak három fideszes képviselőt az Országgyűlésbe!
- húzta alá a kormányfő.
Hangsúlyozta, hogy a város az elmúlt években jelentős ipari központtá fejlődött, amelyre Európa-szerte felfigyeltek.
Orbán Viktor úgy vélte, ez a fejlődés hosszú távon is biztos megélhetést nyújthat a fiatalabb generációk számára, ezért gratulált a debrecenieknek az elért eredményekhez.
Többek között kitért a határon túli magyarokra is: megjegyezte, a külhoni magyar közösségtől érkező támogatás lelki megerősítést jelent, és hangsúlyozta, hogy számukra is komoly tétje van a közelgő választásnak. Azt mondta, a kormány folytatni kívánja a nemzetegyesítés politikáját.
Hangos többség lettünk!
Van néhány dolog, amit a kampány eredményeként világosan látunk: a mögöttünk hagyott napok összeálnak egy hatalmas és sikeres kampánnyá. Előtte mi egy csendes többség voltunk, akkor az ellenfél ráuszult a mieinkre, akik akkor még csendesek voltak, de mostanra hangossá váltak, hangos többség lett – jelentette ki Orbán Viktor.