A britek képtelenek elengedni azt a tévképzetüket, hogy Viktória királynő még él és hogy vezetőik még mindig lord Palmerstonok és hogy a brit világbirodalom még létezik, tehát ők még mindig számítanak, hiszen még nagyhatalmak. Jól összeillenek a szintén nagy illuzionista lengyelekkel, akik, mint annyiszor, most is álomvilágban élnek, és azt hiszik, hogy ha eddig nem is, de majd most ők lesznek Európa új urai, akik egyszerre győzik le az oroszokat és a németeket, mert hiszen ez felel meg történelmi küldetésüknek. Abban a nyilvánvaló tévhitben ringatják magukat, hogy ehhez segítséget kapnak majd a Nyugattól, vagyis a franciáktól, és mindenekelőtt a britektől. Most szólók, hogy ez soha nem volt így, és a jövőben sem lesz így.
A lengyel–német viszonyt az 1939 tavaszán a britek által a lengyeleknek adott egyoldalú garancia élezte ki és juttatta el a konfrontációig. E nélkül a lengyelek jobban meggondolták volna, hogy engednek-e Hitler ultimátumának Gdańsk (Danzig Szabad Város) és a korridor ügyében. Hitler azt követelte, hogy tartsanak nemzetközi ellenőrzés mellett népszavazást az egykori Hanza-város hovatartozásáról. Annak a Gdańsknak a hovatartozásáról, aminek lakói 98%-ban németek voltak és ami nem is volt Lengyelország része, hiszen közvetlen népszövetségi fennhatóság alá tartozott. A lengyelek abban a biztos tudatban utasították vissza a nácik zsarolását, hogy a brit garancia birtokában nincsenek egyedül, számíthatnak a britek és a velük szövetséges franciák támogatására. Annak ellenére sem gondolták meg magukat, hogy Hitler és Sztálin augusztus 23-án együttműködési megállapodást kötött.
A következmények ismertek. 1939. szeptember 1-én a náci Németország megtámadta Lengyelországot. Kezdetét vette az Európában 1945. május 9-ig tartó második világháború. A lengyelek hősiesen harcoltak, majd menekülőre fogták. Sokan a magyar határon keresztül törtek utat maguknak, találtak nálunk menedékre vagy mentek tovább. Ezért a segítségnyújtásért a magyarok súlyos kockázatot vállaltak a nácikkal szemben.
A britek és a franciák azon kívül, hogy hadat üzentek a náciknak, nem siettek a lengyelek megsegítésére. Egy percig sem gondolták komolyan, hogy kéne, vagy hogy fognak. Saját magukon sem tudtak segíteni. A franciák rekordgyorsasággal csúfos vereséget szenvedtek a Wehrmachttól, országuk egy része náci megszállás alá került, a másikból bábállam lett. A britek visszahúzódtak a szigetükre és kiböjtölték az USA hadba lépését.
Mindez minden tankönyvben benne van. Hogy létezik, hogy a lengyelek nem fogták fel, hogy többek között a brit háborús uszítás miatt veszítették el a második világháború során 6 millió polgárukat és szenvedtek kettős megszállást (nácit és szovjetet) és hogy végül ugyanők rendelték őket szovjet uralom alá több mint négy évtizedre?
Lehet, hogy azt sem értik, hogy a történelem mintázatai ismétlődnek, mert a reálpolitika újra és újra ugyanazokat a döntéseket kényszeríti ki? Ezért álltak össze 1922-ben Rappalónál a németek az oroszokkal, majd 1939-ben újra. És ha az USA védernyője nem borul majd Európa fölé, a németek és az oroszok megint harapófogóba szoríthatják majd Európát és benne a mindkettővel emberkedő lengyeleket. A lengyeleket, akik újra bedőltek a legelvetemültebb háborús uszító briteknek, akik ahogy a Piszkos Fredben mondják: mindig kavarják.
A britek társtettesek voltak az első világháború kirobbantásában, amiben persze a német kivagyiság és a mérhetetlen pöffeszkedés szerepe sem lebecsülendő. A párizsi békediktátum fő konstruktőreiként a brit imperializmus bírhatni vágyától, valamint a britek szűnni nem akaró felsőbbrendűség érzésétől áthatva rajzolták újra a világ és benne Európa térképet – francia és amerikai segítséggel –, illetve hagyták békétlenül kontinensünket és a világot.
Az első világháború óta a britek főleg proxiháborúkat vívnak. Vagyis az amerikaiakat használják finanszírozóként és ágyútöltelékként. Ők a hírszerzés, a diverzáns akciók és a hergelés területén jeleskednek. Így volt ez a második világháború alatt, ahol 1939 és 1945 között háborúzva sem veszítettek több embert, mint az USA, amelyik csak 1941 decemberétől vált háborús féllé.
A teljes cikk a Látószög blogon olvasható.
