NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKülföld

Az USA 25 százalékos vámmal sújtja az Iránnal kereskedő országok termékeit

Az amerikai elnök ezt egyértelmű figyelmeztetésnek szánja Teheránnak. Washington azt is közölte, bár az elsődleges cél a diplomáciai megoldás, ha szükséges, az elnök mérlegeli a katonai beavatkozást is. Az iráni külügyminiszter erre úgy reagált: országa minden lehetőségre felkészült.

  • Híradó
  • 1 órája
  • Forrás: Hír TV
  • Fotó: Mijansk786
Vágólapra másolva!

Közösségi oldalán jelentette be az Amerikai Egyesült Államok elnöke, hogy Washington 25 százalékos vámmal terheli meg azon országok kereskedelmét, amelyek gazdasági kapcsolatban állnak az Iráni Iszlám Köztársasággal. Donald Trump bejegyzésében kijelentette, a döntés végleges és jogerős. A vámintézkedések elsősorban a közel-keleti ország legnagyobb kereskedelmi partnereit érintené. Közéjük tartozik Kína, India és az Egyesült Arab Emírségek is.

Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője kijelentette: országa meg fogja védeni az érdekeit. Kína határozottan elítéli a más országok belügyeibe való beavatkozást, valamint az erőszak alkalmazását vagy az azzal való fenyegetést a nemzetközi kapcsolatokban.

A lépést egyértelmű figyelmeztetésnek szánja az Amerikai Egyesült Államok Teherán és a szövetségesei számára. A Fehér Ház sajtótitkára szerint bár Washington számára a diplomáciai út az elsődleges, a Trump-adminisztráció a katonai beavatkozás lehetőségét is mérlegeli.

Washington kijelentései után az iráni külügyminiszter elmondta, Irán minden lehetőségre felkészült és készen áll egy esetleges háborúra. Abbas Araghchi hozzátette: a zavargások ellenére nyitva vannak a kommunikációs csatornák az Egyesült Államokkal és reméli, hogy Washington a „bölcs megoldást” választja.

Eközben a norvégiai székhelyű Iran Human Rights szervezet arról számolt be, hogy a hetek óta tartó zavargások során már több, mint 600 tüntető halt meg. Ugyanakkor hozzátették, hogy egyes, nem ellenőrzött jelentések szerint a halálesetek száma meghaladhatja a hatezret is.