– A közelmúltban megjelentek olyan cikkek, amelyek szerint Magyarországról hasonló mértékben vándorolnak el a fiatalok, mint a régió más országaiból, vagyis normális jelenségről beszélhetünk. Mennyire jogos az érvelés?
– Mi az, hogy normalitás? Tény és való, hogy Kelet-Európa Lettországtól Bulgáriáig jelentős kibocsátó térség. Románia és Bulgária migrációs veszteségei jóval nagyobbak Magyarországénál. Ez természetes és értelmezhető az egyenlőtlenségek alapján, de nem nevezném normálisnak. Európában mindenki a bevándorlásról beszél, pedig az elvándorlás legalább akkora probléma, főleg Kelet-Európa irányából nyugatra. Az egész régióra jellemző, hogy stabilan ellátjuk Nyugat-Európát munkaerővel, fordított irányú áramlás viszont nincs, legfeljebb az adott térségen belül veszünk át embereket.
– Beszélhetünk ugyan növekedésről, az EU-csatlakozás ellenére a térség nem zárkózik fel Nyugat-Európához. A nyitott közös piac újratermeli az egyenlőtlenségeket, és az elvándorolt munkavállalók hiába küldenek haza sok pénzt, az nem kompenzálja a tőke és a munkajövedelmek közötti egyenlőtlen cserét – a tőke onnan jön, és a munkát mi adjuk –, illetve azt a veszteséget, amit a fiatal, kifejezetten képzett réteg elvándorlása okoz.
– Magyarország abból a szempontból különleges helyzetű, miszerint a 90-es években még volt rá lehetőség, hogy befogadó állammá váljon a környező országokból érkezők számára. A folyamat mostanra lelassult, és Magyarország stabilan kibocsátó országgá válik. Emellett hazánk természetes szaporulata már 1981 óta negatív. Ezek a demográfiai folyamatok hosszabb távon megrendíthetik a nemzetállami szintű elosztórendszereket.
– Mennyire súlyos a probléma? Kezelhető még a helyzet?
– Elsősorban a gazdaság állapotától függ, amit nem igazán lehet előre látni. Az első és a legfontosabb dolog az lenne, hogy lássuk a teljes képet. Ehhez a demográfiai és migrációs kutatások eredményeit, szakmai és közéleti vitákat kellene előtérbe helyezni, és nem propagandaszólamokat hangoztatni például a migráció kérdésében.
– Ami biztosnak látszik, hogy Magyarországon is kisebb népesség lesz hosszabb távon igen rossz korösszetétellel. Ebből később súlyos feszültségek lehetnek.
– A magyar kormány hangsúlyozza, hogy a demográfiai krízist a születésszám emelésével próbálja megoldani. Brüsszeli beszédében Orbán Viktor egyenesen úgy fogalmazott, Magyarország és Nyugat-Európa között az a különbség, hogy míg az a bevándorlással, mi „saját forrásból” oldjuk meg a munkaerőhiányt. Mennyire valós ez a narratíva, és mennyire működik a megoldás?
– Európa és a demográfia kapcsán mindenki a bevándorlásról beszél, pedig sokkal nagyobb kérdés az elvándorlás, vagyis az európai országok közötti migráció. Mind Nyugat-, mind Kelet-Európa számára fontos kérdés, hogy kezeljük a számunkra is nagyon fontos kérdést.
– Ami a hazai születéseket illeti: az elmúlt években valamivel tényleg javult a termékenységi ráta, de még mindig messze elmarad attól, ami a népességfogyást ellensúlyozni tudná. Ezenkívül a szülőképes korú nők száma már ma is nagyon alacsony, tehát a születésszám nem növekedhet emiatt sem. Emellett szkeptikus vagyok abban, hogy a mostani kedvezmények meddig tudják javítani a gyerekszámot például éppen a fiatalok elvándorlása, a transznacionális családok tömeges megjelenése miatt. Nem egyszerű dolog a gyerekvállalás, ha a családtagok különböző országokban élnek és/vagy állandóan mozognak.
– Hozzá kell tenni, hogy vannak olyan nyugat-európai országok, amelyek sikeresebben növelték a születésszámot, például Franciaország vagy a skandináv államok. Ebben szerepük van részben a hagyományoknak, de a rugalmasabb, családbarát munkahelyeknek is. Az állások bizonytalansága kihat a demográfiai folyamatokra.
– Sajnos a helyzetet, amelyben a migráció szerepe megnőtt, már nem lehet megoldani csak nemzetállami alapon. A magyar kormány is tudna fontos lépéseket tenni, például okosabb, a kint élők tudásának hasznosítását célul tűző diaszpórapolitikával vagy azzal, hogy a munkaerőpiacon itthon kínálnak új alternatívákat. De valós megoldást csak az európai szintű együttműködés és gazdasági reformok hozhatnak.
– Milyen nemzetközi szintű megoldások lehetnek?
– A magyar kormánynak aktív politikát kéne folytatnia arra, hogy az elvándorolt népesség tudása, hazaküldött pénze hasznosuljon. A mai technikai körülmények között megoldható, hogy szakemberek külföldről végezzenek itthon szükséges munkákat. Fontos lenne, hogy ha már annyian kivándoroltak, az általuk megtermelt jövedelem legalább részben hasznosuljon Magyarországon. Fel kellene vetni az Európai Unióban az adótranszferek lehetőségét is: azt, hogy azok, akik külföldön dolgoznak, részben a hazájukba adózzanak. Ez persze komoly érdekeket sértene a befogadó államokban.
– A régióban be kellene látni azt is, hogy az átgondolt és intézményileg jól megalapozott bevándorlás nem az ördögtől való dolog. Egyelőre azonban nincs ebben a témában értelmes diskurzus, csak politikai hangulatkeltés. A kormány hatalmas károkat okoz azzal, hogy a kérdéskört lesüllyesztette a propaganda szintjére. Sem a magyar kormánytól, sem a közvéleménytől nem várom, hogy feladja a nagyon korlátozott bevándorlási politikáját, pedig mint halljuk, a helyi tőkének lenne rá igénye.
– A már itt lévő külföldiek körében is idegesség tapasztalható az idegenellenes kampány miatt. Például itt tanuló kínai diákok között is vannak, akik gondolkodnak azon, hogy inkább továbbállnak. Ha ez általánossá válik, az okozhat problémákat.
– Magyarországnak mennyire lehet megoldás a határon túli magyarok bevándorlása?
– Ez jelentős részben már megtörtént: a 90-es években Magyarországnak migrációs többlete volt jelentős részben a külhoni magyarok bevándorlása miatt. Mára nem lehet az állampolgársággal és schengeni szabad utazási joggal bíró határon túli magyarok tömeges ideköltözésére számítani, azért sem, mert ők is bekerültek egy nyitott térbe, és más országokban sokkal jobb lehetőségeket találhatnak, mint Magyarországon.
– Nyugat-Európának mennyire lenne érdeke, hogy megálljon az elvándorlás a régiónkból? Nem érdekük ezen országoknak, hogy ellássuk őket munkaerővel?
– De, abszolút érdekük, ezt fenn is tartják, érvényesítik is. De azt a problémát a nyugat-európai országok is láthatják, hogy ha ilyen egyenlőtlenségek maradnak az EU-n belül, abból hosszú távon súlyos feszültségek adódhatnak. Ezért a helyzettel valamit kezdeni kell.
– Ez a mértékű elvándorlás Nyugat-Európában is okozhat politikai feszültséget. Erre a legjobb példa a brexit, ami egyértelműen az EU-s munkavállalók szociális ellátásáról szólt. A bizonytalan brit munkavállalókat és időseket radikalizálta és a szélsőjobboldalt is megerősítette az olcsó kelet-európai munkaerő bevándorlása. A brexitkampány és a népszavazás egyértelműen arra ment ki, hogy ne részesüljenek a migráns munkavállalók ugyanazokból a jóléti szolgáltatásokból, mint a britek. Ez meg is történt, de hatalmas ára lett. Szóval a nyugati államok önérdekeinek is van határa, és egy idő után muszáj lesz foglalkozni a kérdéssel, ha nem akarnak egy újabb brexitet. Hosszú távon mindenképpen szükséges lesz átalakítani az Európai Unió belső rendjét és átgondolni egy radikálisabb gazdasági reform kérdéskörét, amely az egyenlőtlenségeket hosszabb távon csökkenti, és nem tekinti a teljesen szabad tőkepiac járulékos elemének.
