
Magyarország készen áll az 5 és 12 év közötti gyerekek oltására - hangsúlyozta videóüzenetében az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós rámutatott: egy olyan korcsoport kaphat most védelmet, akik eddig saját szervezetükre voltak utalva. A tárcavezető kiemelte: ebben a korosztályban is fontos a magas átoltottság, hiszen a gyermekek körében is terjed a fertőzés, a késői hatások pedig nem ismertek.
Továbbiak a témában
2 perc Olajtároló nélkül, ügyészjelölt nélkül, de egyre több kérdéssel maradt a kormány
2 perc Hétfőn még támogatták őket, kedden már nem kaptak helyet a Médiatanácsban
2 perc 










