
Halálos áldozatai is vannak a politikai zaklatásoknak
Ketten is öngyilkosságot követtek el a Fidesz korábbi segítői közül a választás óta. Ezeket az ügyeket a hatóságok vizsgálják. A Védvonal már több mint hatvan esettel foglalkozott. Az eddigi bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről, fenyegetésről szól, míg a másik körbe a kormányzati, közigazgatási szektorban "megkezdett tisztogatások áldozatai" tartoznak.
Gyűlölet-cunami és politikai lincshangulat kísérte a választási kampányt, amely a jobboldali szimpatizánsokat és újságírókat vette célba – a verbális agresszió és a munkahelyi tisztogatások miatti elkeseredés már két tragikus öngyilkossághoz is vezetett. A politikai nézetkülönbségek miatt kialakult tarthatatlan közbeszéd és a zaklatások ellen a kormány létrehozta a Védvonal nevű szervezetet.
De a politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptak híreket. A választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt ketten öngyilkosságot követtek el. Ezeket az ügyeket a hatóságok vizsgálják.
A Czunyiné Bertalan Judit vezetésével működő, ingyenesen hívható és a Polgárok Házában személyesen is elérhető szolgálat jogi és lelki védőhálót nyújt mindazoknak, akiket nemzeti elköteleződésük miatt ér sérelem vagy fenyegetés.
Ha esetleg krízishelyzetben van vagy segítségre van szüksége, kérjük, hívja a Magyarországon ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, vagy látogasson el az Öngyilkosság Megelőzése oldalra hasznos információkért.














