
Sulyok Tamás értékelése szerint a köztársasági elnök mozgástere rendkívül szűk: az Országgyűlésnek egyet nem értése esetén sem küldhet vissza elfogadott alkotmánymódosítást, az Alkotmánybírósághoz pedig csak akkor fordulhat, ha a módosítás megalkotása során eljárási követelmények sérültek. Az államfő ugyanakkor nehezményezi, hogy szerinte a közbeszédet eluralta a verbális bűnbakkeresés, a nyílt és közvetlen erőszakos fenyegetések egy szélsőséges formája.
Sulyok Tamás szombaton írta alá az elmozdításáról is szóló 17. Alaptörvény-módosítást. A köztársasági elnök hangsúlyozta: az aláírása jele annak, hogy Magyarország Alaptörvényét mindvégig megtartotta, azt meg nem sértette.













