Orbán Viktor beszéde a szekszárdi hídavatón (+Videó)

Ha belegondolunk ebbe a néhány mondatba, aligha hihetjük, hogy a legnagyobb magyar a korabeli kõmûveseket vagy kubikosokat akarta megfeddni amiatt, hogy nem helyes sorrendben végzik a munkájukat. Azt hiszem, hogy Széchenyi egy másik talpkõrõl beszél nekünk. Arról a talpkõrõl beszél, amely a fejünkben vagy a szívünkben áll össze, még azt megelõzõen, hogy az elsõ kapavágást megtettük volna. Ugyanis akármit építünk, az épületnek már állnia kell lelki szemeink elõtt. Azt is el kell hinnünk, hogy képesek vagyunk annak megvalósítására, amit célul tûztünk ki. Ez természetesnek hangzik, de Magyarországon ez nem volt mindig így. Ezt a hidat az elmúlt hetven év során már korábban is felépíthettük volna. Nemzeti Színházat már százötven év óta építhettünk volna. Az erdélyi magyar egyetemre Trianon óta szükség lett volna. A Mária Valéria híd is lebombázva állt a második világháború óta. Azért voltunk képesek az elmúlt négy esztendõben elvégezni ezeket a munkákat, felépíteni ezeket az épületeket és hidakat, mert elhittük, hogy meg tudjuk valósítani, hogy együtt képesek leszünk rá. Ennek a történetnek szép darabja és folytatása a szekszárdi híd is. Gondoljanak arra, hogy magyar tervek alapján, egy különleges magyar szabadalom segítségével, saját erõbõl építettük fel ezt a hidat. Magyar szabadalom, magyar tervek, saját erõbõl elvégzett munka, ez a híd a bizonyíték arra, hogy nem alaptalanul bíztunk magunkban. Létezik sajátos magyar gazdasági fejlõdési lehetõség. Létezik magyar modell. Sõt, nemcsak létezik, de mûködik is. Talán még azt a zárójeles – minden célzás nélküli megjegyzést is megengedhetjük magunknak, hogy ha korábban válságmenedzserek intézték volna az ország ügyeit, bele sem mertünk volna vágni ennek a hídnak az építésébe.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Úgy szokott lenni, hogy az építkezés végén az építõk levonulnak a munkaterületrõl. Nekünk más terveink voltak. Mi úgy terveztük, hogy az építõk felvonulnak a munka végén. Fel, Dunaújváros irányába, mert addigra elõkészítjük annyira Dunaújváros környékét, hogy az innen felúszó munkások, gépek és eszközök megkezdhetik a munkát és hozzáláthatnak a dunaújvárosi híd felépítéséhez. Nos, ez a terv halasztást szenved. De ennek a szabadalomnak a segítségével lehetõvé válik, hogy egy hidat két és fél esztendõ alatt felépítsünk, ezért a gyorsaságra az esély megvan. Mindazt a halasztást, amit most átélünk, tekintsünk csak vargabetûnek. Még egyszer mondjuk el, hogy megerõsödjünk a hitünkben: ilyennek képzeltük el a jövõt, ahogyan ez a híd épült. Magyar tervek, magyar gondolatok, magyar tervezõk, magyar fõvállalkozók, magyar kivitelezõk és magyar munkások, akiknek a családjai élvezik az építkezés teremtette kenyérkereseti lehetõséget. Van egy másik gondolat, amely továbbfûzi mindazt, amit eddig elmondhattam Önöknek. Ez a gondolat Máraitól származik, aki a következõket mondja nekünk: „Ha a jellem megtalálja az emberben az istenit, akkor erõsebb lesz, mint a sors.” Valójában arról van szó, hogy az embernek van esélye arra, hogy erõsebb legyen, mint a sorsa. Ha belegondolnak, ezt a hidat nem a sors rendelte ide. Sõt, éppen fordítva állt a dolog. Idáig az itt élõknek az volt a sorsuk, hogy itt ne legyen híd. De végül, a jellemünk, az akaratunk, a hitünk felülkerekedett és így a felépülhetett. Márai szavait használva: urai lettünk a saját sorsunknak. Ez a bizonyíték arra, hogy mi magyarok, európai nép vagyunk. Hogyan is lehetnénk részei egy európai egységnek, egészen addig, amíg arra sem vagyunk képesek, hogy egy folyó két partján élõket összekössük? Hadd mondjam úgy, hogy miután képesek voltunk arra, hogy a folyó két partján élõk életét összekössük, most már joggal hihetjük azt, hogy képesek leszünk arra is, hogy egy szélesebb összefüggésben, egy tágasabb európai ölelésben is megálljuk és megtaláljuk a helyünket. Úgy gondolkodunk, ahogy a németek, a franciák, vagy az olaszuk gondolkodnak a saját sorsuk felõl. Szeretik azt kézbe venni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!Ennek a hídnak van egy sajátos magyar küldetése. Gyakran hallunk a kettészakadt, jelentõs fejlettségbeli különbségekkel rendelkezõ Kelet-, és Nyugat-Magyarországról. Ez a híd arról szól, kedves barátaim, hogy a különbségek áthidalásának legegyszerûbb módja talán az, ha azt hidaljuk át, ami elválaszt, vagyis hidat építünk, mint ahogy ez most megtörtént. Két országrészbõl, Pannóniából és Hunniából egy országot, Magyarországot formázunk. Ezért újítottuk fel a bajai és a dunaföldvári hidat, ezért építettük fel a Mária Valéria Hidat és a Szent László Hidat. Halasztva ugyan, de ezért fogjuk majd felépíteni az M0-ás Duna-hidat és a dunaújvárosi hidat is. Tisztelt Hölgyeim és Uraim!Általában kétfajta korszak váltogatja egymást az életünk során. Van, amikor az országot szilárd meggyõzõdéssel, határozott elképzelésekkel rendelkezõk irányítják. Ekkor az ország biztos döntések nyomán halad. Ezek az építkezés és egyben a gyarapodás korszakai. Mert építeni annyi, mint: növelni, hozzáadni, fejleszteni, gyarapítani, létrehozni, életre hívni. De nemcsak ilyen korszakok vannak: van, amikor az ország csak sodródik, hosszú távú célok, és elvek nem fedezhetõek fel, rögtönzött döntések születnek, és határozatlanság uralja az országot. Ezek a felhalmozott javak felélésének és az ország eladósításának korszakai.

A magyaroknak csak akkor volt és csak akkor lesz majd jó világ, ha az építõk vannak, lesznek többen. Csak akkor, ha az építés gondolata erõsebbnek bizonyul a széjjelhordás gondolatánál. Mindannyiunknak az az érdeke, hogy hazánkban a határozott, építõ szellemû emberek legyenek többen. Ezekre az idõkre szívesen emlékezünk, mert ezekbõl íródik a múlt. Ezek azok a korszakok, amelyeket számba lehet venni, például egy Millennium alkalmával. Azt is mondjuk el, hogy az óvatoskodók, az alábecsülõk, a megszorítók kihullnak az emlékezetbõl. Mert nem marad utánuk semmi. Semmi, csak az egyszeri mulatság gyorsan elillanó emléke és tetemes hiány. Mert amikor ilyen korszakok vannak, akkor bizony mindössze az adósságunkat tudjuk megsokszorozni.Mindenkinek el kell mondanunk, hátha a kormány is meghallja, hogy akinek abból áll a takarékosság, hogy megspórolja a vetõmagot, az biztos bajban lesz az aratáskor. Ennyit talán a közös sikerekrõl. Talán elég szép ez a híd, elég nagy ez a közös siker, hogy ne érdekeljen bennünket, hogy végül is ki megy át rajta elõször, ki adja át majd végleg, sõt az se érdekeljen, hogy mit vésnek átmenetileg a talapzatába.Minden ilyen összejövetelnek mint a mai, az a célja, hogy meghalljuk egymástól, hogy mi a teendõ. Nemcsak a sikereink közösek, de a problémáink is. Az elmúlt fél év során Magyarországon jelentõsen megváltozott a helyzet. Sõt, mi több: ez a változás még folyamatban is van. Az elmúlt fél év során a legfontosabb változás az volt, hogy egyre többen ébredtek rá, hogy pártállásra való tekintet nélkül vannak közös problémáink. Sõt, egyre inkább csak közös problémáink vannak.

Baloldaliaknak és jobboldaliaknak, így, vagy úgy szavazóknak közös problémáink vannak. Milliószám ismerték fel az elmúlt fél évben, hogy a kórházeladások következtében mindenkinek fizetnie kell az ellátásért, függetlenül attól, hogy hogyan szavazott. Milliószám ismerték fel az emberek azt, hogy a privatizációval azt a közös vagyont adják idegen kézre, amely eddig baloldali és jobboldali embereknek egyaránt közös vagyona volt. Milliószám ismerték fel azt is, hogy a csõd nem válogat a gazdák között, pártállásra való tekintet alapján. Azt is sokan felismerték, hogy a határozatlan, döntésképtelen, a döntések meghozatala helyett bizottságokat felállító gazdaságpolitika azzal fenyeget, hogy pártállásra való tekintet nélkül ezrek, sõt: tízezrek veszíthetik el a kenyérkereseti lehetõségüket. A nyugdíjasok is egyre inkább rájöttek arra, hogy az áremelés, különösen a patika kasszája elõtt, nem válogat, hogy akinek fizetnie kell, milyen a pártállása. Ez a döntõ változás, amely megtörtént a mögöttünk hagyott fél évben.Az elmúlt négy évben közös sikereink voltak, a mögöttünk hagyott fél évben pedig világossá vált, hogy közös problémáink is vannak. Márpedig ha közösek a problémáink – pártállásra való tekintet nélkül – akkor azokat közösen is kell megoldani. Megvan erre a megfelelõ orvosság, mindannyian tudjuk, hogy nevezik. Hogy és hol lehet megtalálni ezt a közös orvosságot? Eljött az ideje annak, hogy szóba elegyedjünk, hogy a bajainkat megbeszéljük azokkal is, akik másképpen szavaztak a legutóbbi választáson, mint ahogy mi tettük. Lehet, hogy nehéz, de eljött az idõ. Az a feladat, hogy keressük a közös beszélgetések és az egyetértés lehetõségét. Mert az orvosság, amelynek a nevét mindannyian tudjuk, csak közösen érhetõ el, csak közösen találhatjuk meg. Persze közben kérem a tisztelt polgári köröket és a polgári-nemzeti-keresztény pártok és eszmék híveit, hogy ne feledkezzenek el a megszületett szövetség megerõsítésérõl és gyarapításáról sem. A magyar közélet egy új szakaszába lépett. Ebben az új szakaszban elveinket nem feladva, de egy kicsit mást, és másképpen kell tennünk, mint ahogy eddig tettük. Nemcsak saját magunk megszervezésével kell foglalkozni, hanem át kell nyúlni a pártállások szerint kialakult választóvonalak túlsó oldalára is, hogy megbeszéljük és késõbb majd együtt oldjuk meg a közös problémáinkat. Mert ha hiszünk abban, hogy lesz teljes nemzeti összefogás, akkor eljött az idõ, hogy a polgári összefogás után elkezdjük építeni az ennél szélesebb nemzeti összefogást.Tisztelt Hölgyeim és Uraim!Végezetül engedjék meg, hogy még egyszer megköszönjem, hogy itt lehettem, és részese lehettem ennek az ünnepi alkalomnak. Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki gimnazista kora óta, ha egy új hidat lát, akkor Arany János „Hídavatás” címû verse jut az eszébe, s azonnal megjelenik a szeme elõtt az éjszaka sötétjében a magukat a hídról vízbe vetõ szerelmesek képe. Nos, minden híd körül elõbb-utóbb épülnek legendák. Addig is, amíg az Önök új hídjának a legendái megszületnek, most egyelõre érjük be más hidakról szóló írások felidézésével, én is ezt fogom most tenni. Krúdy Gyula egyik írásának azt a címet adta, hogy „Hídavatás.” Ez a Lánchídról szól. Így írt: „A Lánchíd magasan emelkedõ ívei alatt megy át a régi Magyarország az új Magyarországba.” Szerintem azok, akik itt élnek a folyó két partján, elmondhatják, hogy a szekszárdi híd segítségével léphetünk az egységes Magyarország jövõjébe a keletre és nyugatra osztott Magyarország múltjából. Jó utat kívánok Önöknek! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

(forrás: www.orbanviktor.hu)

Letölthetõ videó :