
Pintér Ferenc ezredes a Patriótának adott interjújában elmondta, hogy Pálinkás az akciójával nem az állományának érdekét képviselte, hanem saját magára akarta vonni a figyelmet. Emellett vélhetően kaphatott egy összeget, ami miatt neki ezt meg kellett tennie, ezzel azonban eladta a hazája és a társai becsületét. Az egykori katona szerint Pálinkás Szilveszter esetében ismét egy politikai bekészített történetet láthatunk, külső erő felkérésére a választások előtt.
Továbbiak a témában
2 perc Kettős mércével lehet rendet tenni a Parlamentben, rekordhiánnyal már nehezebb az országban
2 perc A titkosszolgálat vezetőjének nemcsak pártatlannak kell lennie, annak is kell látszania
2 perc 









