Földrengés Venezuelában

A témáról Dékány Bence, a Nemzetközi Programok Igazgatósága igazgatója nyilatkozott a Napindítóban.

Vágólapra másolva!

Súlyos földrengés rázta meg június 24-én este Venezuela fővárosát és környékét. A 7-es erősséget jóval meghaladó rengések jelentős károkat okoztak Caracasban, a több mint 20 utórengés következtében számos további épület dőlt össze. A katasztrófa eddig 32 halálos áldozatot követelt és hétszáznál is több sérültet látnak el, melyek száma az idő előrehaladtával várhatóan növekedni fog. A rengések következtében többszintes épületek omlottak össze, akadozik a közlekedés, szünetel az áram- és üzemanyagellátás, mely fennakadások nehezítik a mentési munkálatokat is. Az egész országban érezhető földmozgások károsultjainak várható számát a geológusok több mint 10.000 főre teszik, egyes becslések szerint elérheti a 100 ezret is. Helyi beszámolók szerint a mentő-kutató egységek jelen pillanatban is számos romba dőlt épület alól hallanak segélykiáltásokat.