
Meglepő képet osztott meg közösségimédia-oldalán az ismert rapper, Dopeman. A felvételen a zenész Orbán Viktor miniszterelnökkel látható.
Az ügy pikantériája, hogy Dopeman nemrég kemény szavakkal illette Majkát, egykori tanítványát a debreceni Campus fesztiválon történtek után. Ismert, a július 19-i koncerten Majka a Csurran, cseppen című dal végén olyan jelenetet adott elő, amely miatt sokan felháborodtak. A miniszterelnököt megszemélyesítő előadót „kivégezték” a színpadon.
– Szerintem ő rafinált módon nyomja a kormánykritikát és a sz…rkavarást – mondta Dopeman, majd hozzátette, hogy Majka fellépése nem bátor politikai állásfoglalás, inkább kiszámított népszerűség-keresés.
Ő egy gyáva alak, egyáltalán nem kőkemény rendszerkritikus, hanem egy napraforgó, aki megélhetésből lett ellenzéki – fogalmazott. A két rapper korábban zenésztársak voltak, de kapcsolatuk megromlott, és nyilvános konfliktusaik is voltak. Dopeman Majka hirtelen álláspontváltását nevetségesnek tartja. Nem tudom komolyan venni az ő pálfordulását, egyszerűen hiteltelen – jelentette ki az előadó.
Teljes cikk a MAGYAR NEMZET oldalán olvasható.
Forrás: Facebook / Dopeman