Ügynökakták: hogyan kerülhetett a diktatúra áldozata az ügynökök közé?

Egy nappal az állambiztonsági adatbázis megnyitása után súlyos tévedést ismert el a levéltár. Az ügynökakták között Lezsák Sándort is hálózati személyként tüntették fel, holott a kommunista rendszer megfigyeltje volt.

Vágólapra másolva!

Az ügynökakták informatikai hibája miatt Lezsák Sándor neve is a hálózati személyek között jelent meg. A kommunista állambiztonság azonban nem beszervezte, hanem megfigyelte a politikust. Cseh Gergő Bendegúz főigazgató szerint a Nyitott Akták adatbázis mágnesszalagos nyilvántartásában más megfigyeltek is érintettek lehetnek. Magyar Péter miniszterelnök és a levéltár egyaránt elnézést kért. A HírTV beszámolója.

Ki felel a nyilvánosságra hozott adatok pontosságáért?

A Fidesz politikai felelősségre vonást követel. Bóka János szerint a honlap működését fel kell függeszteni, amíg nem garantálható a téves besorolások kizárása. A párt Tarr Zoltán lemondását is sürgeti. A főigazgató szerint a hiba a mágnesszalagos adatokat érinti, a kartonoknál és naplóknál nem jelentkezett. A vizsgálatnak azt is tisztáznia kell, pontosan hány ember került tévesen a hálózati személyek közé. A levéltárvezető nyilatkozatának részletei.