
Így épült fel és bicsaklott meg a „Zsolti bácsi”-narratíva
Bizonyítékok vannak arra egy vlogger szerint, hogy Bangó Sándornak pénzt adtak a kontrollos interjú után. István Dániel mindezt az után állította a Célpont című műsorunknak, hogy kapcsolatba került az intézetben nevelkedett fiúval. Az elhangzott állításokról megkérdeztük a Kontroll szerkesztőségét. Azonban egyelőre nem kaptunk választ.
Egyre több kérdőjel veszi körül a Szőlő utcai javítóintézeti botrány koronatanúját és az ügy köré épült ellenzéki kampányt. A Demokratikus Koalíció és a Tisza Párt által kiemelten kezelt „Zsolti bácsi”-ügyben megszólaló Bangó Sándorról egy hozzá közel álló vlogger, István Dániel azt állítja: a férfi pénzt kapott a Magyar Péter öccséhez köthető Kontroll című műsorban tett állításaiért. A vlogger részletei szerint a tranzakciókat a Dobrev Klára ügyvédjeként ismert jogász bonyolíthatta le Revolut-utaláson keresztül, az ügyletet pedig egy kölcsönadási szerződéssel igazolhatták. Úgy tudni, a pénzmozgásról szóló tárgyi bizonyítékok már az ügyészségre is eljuthattak, miközben a megkeresett szerkesztőség egyelőre hallgat.
Továbbiak a témában
2 perc Ügynökakták, diáktüntetés és szélerőművek: ki dönt, és ki viseli a következményeket?
2 perc Szakmai csőd és politikai színjáték az ügynöklisták közzététele
2 perc 










