
Palóc André: 26 adóintézkedés van a 2027-es költségvetésben
A Fidesz képviselője szerint jövőre kevesebb jut a családoknak és munkahelyek kerülnek veszélybe.
Huszonhat adóintézkedés van a költségvetésben, amelyek vagy új adónemek bevezetését vagy már meglévők emelését érintik – mutatott rá a Fidesz országgyűlési képviselője. Palóc André elmondta: ezek főleg a kis- és középvállalkozásokat érintik, ami azt jelenti, hogy a munkahelyeket adóztatják meg. Ez le fogja lassítani a bérek emelkedését – tette hozzá.
– Ezt maga a kormány is elismeri, tehát ott is le van írva, hogy az idei 9,2 százalékos bruttó béremelésről csökkenni fog 5,6 százalékra a jövő évi, tehát ők maguk is azzal számolnak, hogy lassulni fog a béremelkedés üteme – emlékeztetett. Palóc André szerint ez két dolgot jelent a családoknak: kevesebb jut majd vásárlásra, fogyasztásra, másrészt munkahelyek kerülnek veszélybe, hiszen ha a munkahelyeket adóztatják, ők először nem tudnak béreket emelni, utána viszont el kell gondolkodniuk azon, hogy egy-egy embert akár szélsőséges esetben el kell bocsátani.













