undefined

Lezsák Anna: Nem rázhatja le a politikai felelősséget a miniszterelnök egy egyszerű bocsánatkéréssel

A Fidesz országgyűlési képviselője a Napindítóban.

Vágólapra másolva!

Kikérem magamnak, hogy kommunista ügynöki múlttal bélyegezzenek meg engem, aki a kommunizmus üldözöttje voltam, nem ügynök voltam, hanem engem figyeltek meg – mondta Lezsák Sándor, az MDF alapítója, miután a neve tévesen megjelent a nyilvánosságra hozott állambiztonsági iratokban. A volt parlamenti képviselő bírósági eljárást helyezett kilátásba mindenkivel szemben, aki az ellene felhozott hamis vádakat terjeszti.

Nem rázhatja le a politikai felelősséget a miniszterelnök egy egyszerű bocsánatkéréssel, amiért tévesen ügynöknek bélyegeztek embereket a nyitott akták adatbázisban – jelentette ki Lezsák Anna, a Fidesz országgyűlési képviselője a Napindítóban. Hangsúlyozta: azzal, hogy tévesen kerültek nyilvánosságra adatok, a Tisza-kormány nem csak az érintetteket hurcolta meg, hanem a november 4-i gyásznapot, a forradalom és szabadságharc áldozatainak emlékét is zárójelbe tette.