Kiemelt videók
„Nem mutyi ország ez…” – Gyurcsány Ferenc csak tudja…
Csintalan Sándor: Jó estét kívánok, kezüket csókolom. Ez a történet azért elég szép, nem? Szerintem egyébként két Gyurcsány Ferenc van. Vélhetõleg egyébként az egyik nem is áll szóba a másikkal, mert van az igehirdetõ.
„Nem összekacsintós ország ez, nem mutyi ország ez, nem trükkös ország ez, hanem polgári Magyarország. Egy kis Németország, egy kis Svédország. Azt kell eldönteni, hogy komolyan hiszünk-e abban, hogy amelyek köztünk vannak, szabályok, azokat be kell tartani. Mindig azzal szokták vádolni a baloldali politikusokat, hogy nincsenek eszményeik és ideáik. Kérem szépen, vannak eszményeink és ideáink. Egy szabad, nyugodt, polgári világ, amelyben nem a kiskapukat keressük, hanem amelyben egyenes utakon járunk, amelyben mindenki nyugodtan alhat, és nem azért teljesíti a kötelezettségeit, mert fél, hogy csönget az adóellenõr, hanem mert tudja, hogy ez a polgári kötelessége. És nem a mentségeket keressük, hogy ki miért ne teljesítsen, mert akkor mindenkinek van mentsége.”
Idõnként amikor szóba áll az egyik Gyurcsány a másikkal, úgy néz ki, hogy õ persze azért ezt a felmentést a másik Gyurcsánynak megadja.
Még egy érdekes dolgot a vita kedvéért hadd mondjak el Önöknek. A nézõink is felfigyeltek erre. Kaptam is erre vonatkozó e-maileket. Olyan szép és annyira árulkodó, hogy ezt is idézném. Batiz András kormányszóvivõ nyilatkozza a következõt:
„A fejlesztésekbõl kizárólag azt számolta el, ami a céget illette. A magánberuházások után a cég egyetlen fillér adót sem igényelt vissza, mint ahogy minden egyes szerzõdése természetes és valós. Aki mást mond, az valótlanságot állít. Ha ezt nagy nyilvánosság elõtt teszi, akkor számolnia kell a jogi következményekkel. A cég minden lehetséges jogi lépés megtételére kész azokkal szemben, akik hazug információkat bármilyen formában is állítanak vagy híresztelnek, legyen politikusokról vagy újságírókról szó.”
Elnézést kérek, elég nehéz a magyartalan szövegeiket felolvasni, néha belebicsaklik az én nyelvem is. Ugye ennek is van azért egy diszkrét bája, hogy a kormány szóvivõje az Altus Rt. nevében nyilatkozik, ráadásul azt a fáradságot sem veszi, hogy megpróbálja kerülni a „cég” szót. Jó lenne tudni, hogy végül is akkor lehet hogy nekem van igazam, hogy egy cégoligarcha kezében van a magyar kormány? És akkor ki itt a fõnök? A cégvezetõ vagy a miniszterelnök? Hogy van ez? Erre a kérdésre azért választ kellene adnia Gyurcsány-egynek és Gyurcsány-kettõnek is, és jó lenne, ha egyébként egybehangzó választ adnának.
Fölborzolta a kedélyeket ez a történet Magyarország – a média egy jelentõs részében nem. Ez is elképesztõ, e-mailezõ nézõink sokan írtak arról, hogy micsoda kultúrbotrány az, hogy egy ilyen gyanú felmerül egy országban, és a kormánypárti média és a kereskedelmi média és – ha úgy tetszik – az ellenzéki médián kívül minden más tökéletesen hallgat ebben az ügyben. Én egy kicsit optimistább vagyok, remélem, hogy a dokumentumok tanulmányozásával vannak elfoglalva, és majd azért errõl a dologról mégiscsak szó esik. És ha már itt tartunk, akkor az én magán-megjegyzésemet ehhez a dologhoz hadd tegyem hozzá. A Magyar Nemzet ide vonatkozó számait ajánlom figyelmükbe, az elmúlt napokban részletesen, alaposan, dokumentumokkal alátámasztottan bizonyították, hogy a gyanú alapos, már hogy az adóelkerülés gyanúja alapos, ráadásul ezt mind nyilvános dokumentumokból vették elõ, ami arról is szépen árulkodik, hogy miféle szemérmetlenség, más oldalról pedig koordinálatlanság van, nyilván Gyurcsány-egy Gyurcsány-kettõvel elég ritkán áll szóba. De tudják, nekem ebben a történetben az tetszik, ami azok számára talán nem szokatlan, akik járnak éttermekbe. Akik ezt nem engedhetik meg maguknak, azoknak elmesélem, hogy az utóbbi tíz évben a legundorítóbb élményeim közé tartozott mindig az, amikor úgy láttam, hogy mit tudom én, egy étteremben a szomszéd asztalnál – mert az ember ilyeneket lát, meg hát az éttermekben olyan közel vannak az asztalok egymáshoz – ül az ifjú ember, lelkesen udvarol szíve választottjának, mond szépeket, aranyosakat, mindenféle olyat, amivel esetleg egy hölgyet le lehet venni a lábáról, majd, mikor kijön a pincér, akkor áfás számlát kér a cég nevére. Énnekem ettõl mindig hányingerem volt. Lehet hogy ez a trendi ma, ebben a világban, de most az adóelkerülés gyanúján kívül azért valahogy elképesztõ – nem? –, hogy az ember a saját személyes fogyasztásait, a saját személyes mindennapjaihoz tartozó dolgok megcsinálását – jó, hát mondjuk a szauna az nem feltétlenül tartozik minden magyar állampolgár mindennapi életviteléhez vagy az öntözõcsatorna vagy a fitness egyéb ilyen dolgai –, egy milliárdos ember ennyire bevarrt zsebû legyen, ennyire pitiáner legyen, hogy ilyen módon próbálja a dolgokat ócsítani?! Az az igazság, hogy azt hiszem, hogy a jellemre, az ember lelkére, mentalitására, beállítódására ez hihetetlenül jellemzõ. Egy piti pali a mi miniszterelnökünk?! Azért ez baromi égõ, nem? Várom a telefonálókat. Gondolom, nem leszünk túl lelkesek. Jó estét kívánok!
Ispánki Géza vagyok, egyszer már volt alkalmunk beszélgetni egymással, és meg kell hogy mondjam, hogy én azért nem venném készpénznek a Pravdában megjelent cikket, mert szóval hát ez az újság a kétszázegyedik valótlanul állítottuknál tart, tehát egy kis fenntartásaim lennének…
Melyik újságra gondol?
A Pravdára… A Népsz… Nem a Népszabadság… A Magyar Nemzetre természetesen. Miután a múltkor is azt találtam mondani, hogy Pravda, ezért úgy kizártak engem errõl az újságnak a fórumáról, hogy a debreceni NET-kávézókat is letiltották egyidejûleg, hogy nehogy véletlenül beférkõzzek.
De lehetne azt kérnem, hogy ne az Ön bánatáról értekezzünk itt, hanem a…
Nem, hát én most az Ön bánatáról beszélek, és azt szeretném, hogyha tudnék beszélni a Csintalan-egy és Csintalan-kettõ úrral is. Ez az én bánatom csak annyiban bánat, hogy ez olyan sértõ egy polgári demokratikus újságra, hogy én Önnek itt mondtam egy mondatot, hogy ezt így torolta meg, de hát földet rá, ez nem érdekes. Arról szeretnék beszélni – még mielõtt visszatérnénk természetesen erre a házügyre és majd egy mondatban megemlíteném, ha még lenne módunk, a Haris-közre is –, hogy Ön az ezelõtt kettõvel mûsorban beszélt a neofitákról. Hát ez nagyon jól hangzott az Ön szájából, mert gondolom, azért…
Mert én neofita vagyok, igen.
Hogy Ön neofita, így van. A neofiták a legbuzgóbbak, ezt Ön is tudja…
Nem mindig. Vannak buzgó neofiták és még buzgóbb neofiták.
Hát Ön a buzgó neofiták közé tartozik, ha nem haragszik, de ez nem baj egyébként.
Jó. Köszönöm.
Mert hiszen a jó ügy érdekében lehet valaki buzgó, tehát ez egy nagyon helyes dolog. Attól félek csak, hogy lesz még egy piruett, és akkor megint majd visszamegy a baloldalra, azt már nem szeretném megérni.
De ettõl ne féljen már annyira.
Jó, rendben, de hát ezt sem gondoltuk tíz évvel ezelõtt, hogy így lesz.
Ezt én azért nem gondolom komolyan, hogy az Ön lelkiállapotát annyira befolyásolja az, hogy én mit csinálok, azért nem vagyok én ennyire fontos ember…
Nem, nem, nem, nem, nem, engem a politikusok annyira nem érdekelnek, távol is tartom magam tõlük.
Hát ezt halljuk és látjuk, igen.
Igen. Visszatérve a villára. Hát igen, és nagyon borzolja az emberek életét, és hát a vállalkozókra sajnos azt kell hogy mondjam, hogy a közvélekedés nem egészen attól van olyan rossz véleménnyel, amilyennel, mert hiszen például Kapolyi úr is állítólag 50.000 forinttal van bejelentve, tehát nem mondható nagyvonalúnak, csak hát a törvény erre lehetõséget ad. Ez egy milliárdos esetében tényleg katasztrofális dolog lehet, ha egyáltalán igaz…
De most a miniszterelnökrõl beszélünk, uram!
De ezt csak párhuzamként hozom fel, hogy más is csinál ilyet.
Igen, sokan csinálnak ilyet, de egyik sem miniszterelnök.
Sõt, õ akkor nem volt miniszterelnök egyébként, amikor ezt csinálta, ezt is nyilvánvalóan tudja…
Énszerintem olvasni kéne… Pontosabban kéne olvasni.
Én rendszeresen olvasom a Magyar Nemzetet is és az összes többi újságot is. Mellesleg, hogy ne haljunk meg tudatlanul, megjelent az Index újságban – ami nem mondható jobboldalinak –, megjelent az MTI-közleményekben, megjelent a TV-Híradó honlapján és megjelent a Stop.hu-ban, hogy csak így kapásból amit megtaláltam a mûsor elõtt. Tehát akik foglalkoztak ezzel a Gyurcsány-üggyel. Viszont a Magyar Nemzet egy szót nem ír…
Le vagyok nyûgözve…
Ugye? Hát ezért hívtam Önt, hogy azért segítsek Önnek.
Igen? Köszönöm szépen.
Nagyon szívesen. Viszont… majd fognak még errõl beszélni, viszont nem említette meg a Magyar Nemzet a Haris-közi ügyet, és viszont megemlítve a Gyurcsányéval, a bevezetõben például megtudhattuk, hogy Kádár János szomszéda ki más volt, mint Apró Antal. Hát ez önmagában egy tragédia. Tudja ki volt a másik szomszéd a másik oldalon?
Nem.
Illyés Gyula. Hát most mit csináljunk? Ássuk ki? Dobjuk ki a könyvét? Ez a Magyar Nemzet bevezetõ cikke volt…
De most mirõl beszél? Ne haragudjon, meg tudná… Bocsásson meg, ez a mûsor másoknak is szeret hangot adni…
Igen. Azért akarok rövid lenni.
Meg tudná mondani, hogy végül is most mit akar?
Igen. Azt, hogy fölszorozták… a Gyurcsány-villának az összege nem felelt meg, ugye a harmincötmillió kevés volt uszodára, hát legyen hatvan, számoljunk száz százalékos inflációval. Hogy, hogy nem, ez pont annyi, mint a Haris-közi, százhúszszoros áron eladott lakásnak az ára. Gondolom, így kompenzálták a Népszavának a másik ügyét, amit viszont a Magyar Nemzet nem írt meg. Tehát nekem az a problémám, Önnek abban igaza van, a Népszabadságban nem olvastam semmit errõl, a Népszavában sem, viszont nem olvastam a Magyar Nemzetben a Haris-közi ügyrõl.
Hát mert becsukta a szemét közben.
Nem, nem.
Mert becsukta a szemét közben, én meg azt olvastam.
Jó. Tehát a Haris-közi ügy…
Jó. Uram, egyébként az egy másik ügy, én hajlandó vagyok azt is Önnel megvitatni, ráadásul ismerem a lakásárakat… Húha, megszakadt ez a drága úr, üldözzük… Ne üldözzük már ezeket a partizánokat, könyörgöm. Vagy a MATÁV kapcsolta szét. Na mindegy. Köszöntöm a következõ telefonálót, jó estét kívánok! Halló… Beesett az ármány. Most mi lesz velünk. Nem halljuk Ispánki urat. Halló… Jó estét… Mi a helyzet, fiatalok? Megszõtték az összeesküvéseket… Halló… Jó napot kívánok, üdvözlöm szeretettel. Parancsoljon.
Üdvözlöm, Lakics János vagyok.
Na, én meg Csintalan Sándor. Tessék mondani!
Sándor, délután néztem itt a televízióban a híreket, hogy a Gyurcsány úr délután a búzaégetõ Karsainál járt Battonyán, ahol egy nagyon szép elõadást tartott az ott õt körülvevõ embereknek. Én csak azt szeretném kérdezni, hogy milyen ország az, amelyiknek a miniszterelnöke, aki milliárdokat lopott össze az Apró-klánnal együtt, arról beszél…
Ne minõsítsünk így…
…hogy az anyja nem meri bekapcsolni a gázfûtést, mert nincs rá pénze. Meddig tûri ez a birka nép, hogy ilyen strómanok hülyítsék? Egyszerû ember vagyok, de elsüllyedtem volna szégyenemben, ha az anyám télen fagyoskodott volna. Kérdezem, mikor lesz már elég?
Hát én bízom benne, hogy 2006 tavaszán megjön a mi tavaszunk is, és a Ferkót vissza tudjuk adni a családjának, hogy gondoskodjon édesanyjáról. Köszönöm szépen a telefonját.
Hát akkor csak annyit tudok mondani, hogy hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Köszönjük szépen a telefonját. Rettenetesen kínos ilyen ügyekrõl beszélni egyébként, szerintem nem hogy egy úriember, egy ember, akinek van egy pici kis lelke, zavarban és kínban van, amikor egy politikus családi viszonyairól kell beszélni, mert… meg fõleg hogyha Magyarország miniszterelnökérõl van szó, mert valahol ez ízléstelen, meg illetlen. De most az úr vagy én vagy mi vagyunk a hibásak, hogyha egy ponton túl nem tudjuk elfordítani a fejünket? Szóval a miniszterelnök sorra-rendre hozza elõ saját édesanyját ilyen-olyan összefüggésben. Elmeséli, hogy olyan sok dolga van, hogy nem tud hozzá lemenni anyák napját köszönteni. Elmondja, hogy édesanyja fagyoskodik a konyhában, mert szegény, egyszerû ember. Most két probléma van ezzel a dologgal. Hogyha a drága mamát hosszú évek után, most már ugye tizenegy-néhány éve azért ölég jól áll a Gyurcsány-büdzsé. Ha a drága mama még mindig fagyoskodik, akkor ez egy elég érdekes kérdés, ugye? És mindenesetre a gyermek szívérõl elég sok mindent elmond. Meg arról, hogy mennyit törõdik az anyjával. Ha meg ez nem igaz, akkor meg nem mond igazat. Mind a kettõ borzalmas, de igazság szerint egyébként a festett vérzések általában borzalmasak. Hát az ember nem talál szavakat, hogy valaki milyen mélységre és milyen mélyben tud magában kotorászni és vájkálni, és szerencsétlen, dolgos kezû édesanyját is belerángatja ebbe a szörnyûségbe, ami õt körülveszi. Jó estét kívánok! Halló… Mondjon valamit, mert úgy elszomorodok, hogy elbújok a kamera elõl.
Igen, jó estét kívánok, Nádas József vagyok Miskolcról.
Üdvözlöm.
Hát igen, hallgatjuk ezeket a dolgokat. Az a probléma van, hogy nekünk, akik a múltban tudósítottuk a Szabad Európát, a BBC-t, az Amerika Hangját, megdöbbentõen hallgatjuk ezeket a dolgokat, hogy…
Bocsásson meg egy pillanatra. Álljon meg egy pillanatra. Halkítsa már le a tévéjét, mert itt botrány, amit hallunk.
Teljesen le van véve szinte.
Tényleg? Mindent kétszer hallunk. Na mindegy. Tehát Ön valamikor tudósította a Szabad Európát?
Igen.
Na meséljen. Akkor mondja, drága uram…
Igen, hát a nyolcvanas évek közepétõl a BBC magyar osztályát, Siklósi István, Hendrõi Tamásék, tehát ez a Gyûrõi Klári, illetve Vitók Klári, tehát folyamatosan, és gyakorlatilag ezzel párhuzamosan Gergely Valériáékat, Bognár Veráékat is.
Na, és akkor mondja a lényeget…
Gyakorlatilag az a probléma, hogy jelen pillanatban nem látjuk azt, hogy kik a barátaink és kik a… mondjuk a rövidség kedvéért, a velünk nem egyetértõk.
…ellenfeleink. Riválisaink, igen.
Hát választékosaknak kell lennünk. Abban az esetben, hogyha korábban szó volt Agárdy Péterrõl, hogy az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási, Kulturális Osztályán dolgozott a IV. emeleten – és Lendvay Ildikó is –, akkor az Olvasó Népért Mozgalom lapjába is írt, és akkor Maróthy Istvánnal, aki a Hazafias Népfront Országos Tanácsánál volt, a Magyar Nemzetet is nyilvánvaló, hogy részben ügyelte is Juhász Róberttel. Nagyon érdekes dolgok alakultak ki, mert abban az idõben ment például Pozsgay Imre is a Hazafias Népfronthoz, és a Lendvay Ildikó nagyon értelmesnek tûnt. Elég érdekes dolgokat írt. Ahhoz képest, amit évek óta csinál és mond, olyan, mint hogyha nem õ lenne.
Nézze, köszönjük szépen…
Ugyanakkor elmondta, hogy õ az Írószövetséggel… Tehát hogy az Írószövetségtõl jöttem, Radics Katalinnak satöbbi, szeretettel fogadott satöbbi. Agárdy Péterrõl kijelentette, hogy amennyiben ha nem megyek be ott hozzá, akkor nekünk problémánk lett volna, méghozzá nagyon nagy problémánk.
Köszönjük, ez nagyon érdekes, Isten látja a lelkemet, én nagyon kíváncsi is vagyok erre a történetre, hogyha fölhív telefonon, szívesen meghallgatom, de a közönség túlnyomó részének ezek a nevek az ég adta világon semmit nem mondanak, és egyedül csak annyi tanulsága van, hogy sokfelõl jöttünk és sokfelé megyünk, de hát ezzel itt a XXI. század környékén sok százezren és sok millióan vagyunk így. Köszönöm szépen a kedves telefonját, és sok szeretettel köszöntöm a következõ telefonálót, abban a reményben, hogy ez most technikailag megoldható. Halló, üdvözlöm sok szeretettel.
Én Ladislaus vagyok.
Én meg a Csintalan Sanyi. Parancsoljon.
Szeretnék hozzászólni a Gyurcsánynak… a földosztással kapcsolatban.
Tessék mondani.
Hát azt ígéri, hogy földet ad sok embernek.
Igen. Most már azt is ígéri.
Igen. Mi nyolcan voltunk testvérek, volt 16 hold földünk, azt elvették 1949-ben. Nem adtak érte egy fillért sem. Elõbb vegye meg a Gyurcsány a földet, és utána adja el másnak. Mert én már hetvenkét éves vagyok, én nem tudom megmûvelni. De még az árából tudnék élni. Amit adtak kárpótlási jegyet, az 150 ezer forintot ért. A 16 hold földért. És még egy másik dolgot szeretnék mondani, ami egész más. Szeretném fölhívni minden zsidó honfitársam figyelmét, hogy jól figyeljenek oda, hogy ki használja azt a jelszót, hogy bátorság és kitartás. Mert a bátorság szó ez a zsidóüldözõk, a zsidóverõknek a jelszava volt. Mindjárt mondok egy 1944-es szöveget, hogy mit mondtak a zsidóüldözõk. Szó szerint mondom.
Egy rabbi, két rabbi,
Megdöglött a fõrabbi,
Bátorság,
Üsd a zsidót, ne sajnáld!
Hát ez a zsidóüldözõk jelszava, amit õk most szívesen hangoztatnak. A másik pedig a kitartás, az a Szálasiéknak a jelszava volt.
Jézus Mária. Köszönöm a kedves telefonját. A hírek elõtt, most, ez után a telefon után egy kicsikét nehezen veszem a levegõt. Engedjék meg, hogy pihenjünk egy kicsit. A hírek után várom Önöket.
* * *
Csintalan Sándor: Hát köszöntöm Önöket. Az utolsó telefonálónk igencsak fölkavarta itt a hangulatot a stúdióban és a stúdió környékén. Jönnek a telefonok, égnek a vonalak. Ugye a telefonálónk arra hívta fel a figyelmet egy idézettel alátámasztva, hogy ezek a szavak, azok a szlogenek, amiket most az MSZP vezetése kitalált az MSZP számára, és amit széltében-hosszában hangoztat, azok õt mint idõs embert nem kísértetiesen, hanem szó szerint elõhívták az emlékezetébõl azokat a szlogeneket, amit annak idején a zsidóüldözõk használtak a második világháború elõtt. És ugye milyen érdekes a dolog, aki kardot ránt, kard által vész és egyebek, hogy hogyan gerjed és romlik a magyar közélet mentális állapota egyébként. Itt most sokakban nagy a felháborodás az idézet kapcsán – amit egyébként én is utálok és nem szerettem természetesen, és kérem is egyébként a telefonálókat, hogy természetesen olyan érveket vagy idézeteket, ami valakikben félelmet, reális félelmet ébreszt, reális rémálmokat idéz elõ, talán be se kéne olvasni. De viszont a dolog mégiscsak abból a szempontból igen tanulságos és az idõs korosztály szörnyû élményeit illusztrálja, hogy nem is olyan régen volt, ugye jól emlékszem? Egy pár évvel ezelõtt. Orbán Viktor kiejtett a száján egy-két olyan szót, ami szintén egyébként a magyar szókészlet naponta használatos szava. Említette a kitartást, említette az életteret, amely szavaknak a magyar történelemben igencsak negatív felhangja lett, és bizony félreérthetõ, és sokakban rossz ízlést és rossz érzést váltott ki. Kérem szépen, itt ugyanez az eset forog fenn, mert én ugyan ennek a borzalmát nem tudom átélni, és sokan az én generációmból kapásból erre nem tud reagálni, de kérem tisztelettel, mindenki fájdalmára oda kell figyelni, és nem lehet szelektíven megközelíteni történelmi ügyeket és bánatokat. És hogyha ezek a szavak emberekbõl ilyen félelmeket hívnak elõ – teljesen jogosan, ahogy a telefonálónk is ezt egyébként elmondta és felhívta sokak figyelmét erre, mindenekelõtt az érintettekét –, bizony akkor erre tekintettel kell lenni mindnyájunknak. A kettõs mérce itt sem szabad hogy érvényes legyen, azzal együtt, hogy nagyon szeretném kérni minden kedves telefonálónkat arra, hogy õrizzük meg – mi legalább – szóban, hozzászólásban vagy próbáljunk igazodni ahhoz a minimális normális emberi értékrendhez, amit azért remélünk a rendszerváltás Magyarországától. Várom a következõ telefonálót. Jó estét!
Üdvözlöm, Csintalan úr, Kérem szépen ezzel a Gyurcsány-villával kapcsolatosan úgy néz ki, hogy szinte száz százalékos ez az adócsalás az én megítélésem szerint. Kérem, várjuk a följelentést. Tegye meg valaki a följelentést, hogy jöjjön az ügyészségrõl, induljék a vizsgálat. Ez az egyik. Kérem, azzal szemben szeretném azt megemlíteni, hogy azt kellene tudatosítani már az ország népével, hogy ezek a milliárdos emberek, akik úgymond kétes alapon szerezték a milliárdjaikat…
A szokásos módon, ahogy szokta volt mondani…
Hogyan tudnák ezek az emberek az ország népének és a nemzetnek a követelményeit figyelemben tartani, mikor azzal vannak elfoglalva, hogy még többet, még többet… Mérhetetlen kapzsiságukkal. Mert nekem ne mondja senki, hogy azok az emberek, akik színleg lemondtak a tulajdonosi jogok gyakorlásáról, azok az emberek nem nap mint nap azon vannak, hogy ellenõrizzék a cégeiknek a könyvelését és a többi dolgokat. Ezt nekem nem tudja bemagyarázni senki.
Ebben teljesen igaza van. Önnek ebben teljesen igaza van.
Úgyhogy nagyon jó volna, hogyha ezen az ország népe gondolkodna, hogy ezek a milliárdosok biztos hogy nem a nép és a nemzet javát nézik, hanem a saját zsebüket tömik. Nekem ez a megítélésem. És örülök, Csintalan úr, örülök, hogy a damaszkuszi úton ott van, és szerintem nagyon karakán ember. És ne tartsa magát butának, mert sokszor ezt kijelenti, hogy ehhez maga nem elég okos. Nem. Mert tényleg lesznek olyanok, akik azt mondják, hogy az a hülye Csintalan, az nem izé. Maga okos ember. Kérem, tartsa meg magának… tartsa meg magát az izének…
Ne hozzon zavarba…
Nem akarom zavarba hozni, ez a helyzet. Úgyhogy ezzel kapcsolatosan kérem, hogy ezek az emberek biztos hogy saját cégeiknek a könyvelését nap mint nap nem fogják ezek az emberek képviselni a nép és a nemzet érdekeit. Önnek mi a véleménye ezzel kapcsolatban?
Köszönöm. Oké, mondom. Köszönöm szépen, viszonthallásra! Ez egy nagyon érdekes dolog egyébként, amit szóba tetszett hozni, a tulajdonosi jogokról való lemondás ügye. Az a helyzet, hogy Önnel én tökéletesen egyetértek ebben a megközelítésben. Álszentnek és farizeusnak tartom a dolgot. Hát egyrészt nyilvánvaló, hogy ez azt jelenti mindösszesen, hogy az effektív munkavégzésben nem vesz részt az illetõ, de természetesen az intézmény dolgozói, akik annál az intézménynél, aminek egyébként õ a tulajdonosa, pontosan tudják, hogy ki a fõnök. Nem kell ahhoz most aktuálisan jogi felhatalmazásokat, meg papírokat mutogatni. Ugyanúgy, mint egyébként a piacon, már kint a versengõ piacon – már ahol van piac és ahol van verseny – pontosan tudják, hogy a cég kié, és ha mondjuk megfelelnek a cég elvárásainak vagy igényeinek vagy pályázatainak, akkor kinek felelnek meg. Ha nem felelnek meg, persze azt is tudják, hogy kinek nem felelnek meg, és kivel nem mûködtek együtt. Hát ezért van az – errõl sokat beszéltünk már eddig is –, hogy jobb helyeken az elképzelhetetlen és nem fordulhat elõ, hogy az ország vezetõ tõkései, nagy gazdasági egységeinek, konglomerátumainak a tulajdonosai, egy Crup, egy Thissen vagy sorolhatnánk – azért mondom az ismert neveket, mert ezek mondanak másoknak is valamit – fogják magukat, és bevonuljanak a végrehajtó hatalomba, és mondjuk Crupnak hívják a német miniszterelnököt. A gazdaság az természetesen közvetve befolyásolja a politikát mindenütt, és álszent dolog lenne azt gondolni meg hazugság lenne azt hirdetni, hogy a politika nem a gazdaságról szól egyébként részben. Tehát én Önnel abban tökéletesen egyetértek, ha azt mondja vagy azokkal, akik azt mondják, hogy a gazdasági hatalomnak közvetlenül bevonulni a végrehajtó hatalomba elég nagy és veszélyes mûvelet – mindenekelõtt az ország egészére nézve. Ugyanúgy, ahogy most ami a szocialista pártban játszódik le Kókákkal és Gyurcsányokkal, hogy különbözõ nagy érdekcsoportok bevásárolták magukat a pártba, és nem történik más, a szocialista párt egy eszközzé vált, az a sok szerencsétlen tisztességes párttag, tisztességes szavazó lényegében néhány nagy oligarcha kezében nem más, mint annak az eszköze, hogy az õ piaci pozícióikat és hatalmi-gazdasági pozícióikat hogyan javíthassák a piac és a verseny eszközein kívül. Tehát ebben a dologban ez a veszélyes. Itt most nem a korrupcióról beszélünk. Zárójelben visszatérve, csak a nyomaték kedvéért, az meg persze… változatlanul azt gondolom, hogy mérhetetlenül pitiáner dolog az, hogyha valaki úgy amúgy, ha megengedi magának, a saját személyes fogyasztásait egyébként ilyen céges manipulációkkal próbálja meg kikerülni. Ez végtelenül pitiáner. Szokták erre mondani, és ez a zseniális úr, akirõl már régen nem tudom, hogy jön-e vagy küldik – már az elsõ telefonálónk –, aki fölemlegette itt a különbözõ ügyeket, itt nem arról van szó önmagában egyébként, hogy ilyen-olyan pártokban vannak esetleg ilyen-olyan emberek. Hát a hazánk, a haza maga is sokféle polgárból áll, vannak tisztességes magyarok, tisztességtelen magyarok, vannak bûnözõk, vannak börtönben ilyenek-olyanok, jók és kevésbé jók, hanem arról szól a történet, hogy mi az adott politikai erõ belsõ logikája? Hogyan gyakorolják ott a hatalmat? Hogy mûködik a szerkezet? Mert rossz és jó emberek vannak jobboldalon és baloldalon is természetesen. Csak ma a szocialista pártot nem használja másra egy szûk érdekcsoport, mint a saját bizniszeinek a javítására, arra használja, hogy Magyarországon belül az õ bizniszeik a lehetõ legjobb pozícióba kerüljenek. Várom a következõ telefonálót. Jó estét, üdvözlöm.
Jó estét, Csintalan úr, Nagy József vagyok. Csintalan úr, nekem már négy éve az az érzésem, hogy mint hogyha ez egy operettkormány lenne, mint hogyha egy operettet néznénk. Nem tudom, ez a battonyai beszéd is, amit a miniszterelnök produkált…
Hát ez szörnyû… Egyetértek.
Mint hogyha a Mágnás Miskából a Trixit vagy a Pixit láttam volna. Hát szóval ez egyszerûen fantasztikus.
Ne bántsuk a Pixit…
Hát nem, csak egyszerûen tényleg, ahogy hallgatták ezek a szerencsétlen idõs emberek õtet tátott szájjal, és elõadta ezt a fagyoskodó édesanyáról szóló történetét, ez volt aztán a betetõzés. Hát négy év alatt volt itt minden. Lassan bekerülhetnének a Guinness-rekordok könyvébe botrányok szerint, mert volt itt Söjtörtõl kezdve Balatonöszödön keresztül Kulcsár, hát nem sorolom…
El fog ám ez múlni…
Hát nagyon remélem, csak tudja, én nem vagyok annyira optimista, mint Ön, ahogy mondta példának okáért, hogy majd tudósítanak az egyéb médiumok is, ugyanis például tegnap is az egyik kereskedelmi tévében az volt a második hír, hogy hogyan fut a miniszterelnök ugye már megint…
Igen, ez óriási dolog…
Igen, igen, hogy õ minden szerdán befele futva teszi meg. Azért ez megérne egy misét, én megnézném, hogy valóban minden szerdán futva teszi-e meg ezt az utat.
Jaj, ne rontsa el a napját. Hát nem köll ez…
Jó, én ezt csak azért mondtam Önnek, hogy…
Persze, értem én…
…elõkerült ez a történet.
Persze, persze. Hát ez egy fontos sztori, hogyne… Fut a miniszterelnök. Van neki két lába. Fantasztikus erény.
Van. Visszatérve erre, nagyon fölhívnám én is a hallgatók figyelmét, hogy ahogy mondta az elsõ úrra, hogy küldik vagy pedig magától telefonál, hogy bizony errõl az oldalról is vegyük mi is a fáradtságot, hogy emeljük meg a telefont, és telefonáljunk be azokba a mûsorokba, amik a másik, ellentétes tábornak a mûsorai, mert be lehet azért kerülni, és igenis el kell hogy mondjuk a véleményünket, mert…
Így van. Legyünk bátrak.
Pontosan. Mert azért vegyük észre, hogy bizony minden mûsorban meg-megjelennek ezek az emberek, és nem feltétlenül küldik õket, hanem saját meggyõzõdésükbõl telefonálnak. Úgyhogy én csak ennyit szerettem volna, buzdítani a hallgatókat, hogy tegyük meg ezt. Köszönöm.
Köszönöm. Nézze, én is úgy látom, hogy azért az emberi történetnek az egyik fundamentuma, hogy amióta lejöttünk a fáról, azóta kommunikálunk egymással, és nemcsak metakommunikációs úton, hanem verbálisan is. Én is úgy gondolom, hogy szóból ért a magyar. És mondjuk, terjesszük. Van második, harmadik, sokadik nyilvánosság. Beszéljünk, meséljünk, jelenjünk meg másutt is. Én nem akarom ezt túldimenzionálni egyébként, de azt a… hát hogy is mondjam, a minket szeretõ közönség kedvéért elmondom, itt a „minket” most nem királyi többes akar lenni, hanem a tévét szeretõ közönség kedvéért azért elmondom, hogy ugye tudják, hogy az ember az én koromban és az én állapotomban már ennyi tapasztalattal már szagról fölismeri azokat, akiket egyébként küldtek, ez most egy kicsit képzavar, mert hát a kamerán keresztül szagot nem nagyon lehet érezni, de vannak megérzéseim. De én azt gondolom, hogy õket is hallgassuk meg természetesen, mert a beszéd azért árulkodó. Hogy mást ne mondja, az elsõ telefonálónak hosszú idõ óta az a legmarkánsabb érve, hogy itt az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Sok emberrel beszélgetek én mostanában errõl, sokan megkérdezik ezt. Megérne egyébként egy hosszabb beszélgetést, de hát mindig visszatérünk azért erre a témára. Tessék azon elgondolkodni, hogy az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz logikája az természetesen a status quónak, a fennálló hatalomnak jó. Azért nyomják ezt a rockot, kifejezetten azért, hogy Önökben, a választókban eltompítsák azt a szándékot, azt az akaratot, hogy változtatni érdemes. Hogy érdemes tenni. Hogy érdemes beszélni a többiekkel, és érdemes dolgozni a közös ügyeinkért. Hogy érdemes törõdni a dolgainkkal, mert a politikai elit az amúgy is egy nagy trágya. Ez ennek az oligarchiának elemi érdeke, hogy elhitesse ezt Önökkel, hogy az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Nem igaz. Õk is félnek. Hát azért rá lehet nézni erre a Gyurcsány-egy–Gyurcsány-kettõre, elég jól lehet látni, hogy a félelmek milyen hihetetlen módon mozgatják. Most arról nem is beszélve, hogy állandóan ugye az überegójának, a felettes énjének baromira szüksége van arra, hogy itt tuningolja magát, hogy õ bátor, hogy õ erõs, és hogy õ megteszi. De abban a pillanatban, hogyha bármiféle kis pontot lát, ahol a választási esélyek romlanak, abban a pillanatban beígér mindent – természetesen idõ és garancia nélkül. Hát ugye már földosztó Gyurcsány, már földet akar osztani. Az, hogy kinek a földje, meg hogyan, meg miként, errõl szó ne essék, a következõ hónap úgyis a kampányról szól, ezzel kapcsolatban nem kell mondani semmit, csak körbe kell járni az országot, és el kell mondani, hogy majd földet fogok osztani. Nem beszélve ugye arról, hogy most megígérte, hogy minden kis településen ott marad az iskola. Ennek az ellenkezõjét mondta hónapokon keresztül. Tehát még egyszer: Önnek van igaza és azoknak van igazuk, akik felelõsséget éreznek ez iránt a szerencsétlen ország iránt, és tenni is akarnak érte. Ez, amit mi most tudunk tenni, az leginkább az, hogy szóba állunk egymással, honfitársainkkal – még hogyha másképpen gondolkodnak is –, és megpróbálunk vitában eredményeket elérni, és rávenni õket arra, hogy jöjjenek el szavazni. Még az is jó, hogyha eljönnek szavazni, no pláne hogyha egyébként Orbán Viktorra és a Fideszre szavaznának. Egy darab telefonra van még lehetõségünk, elnézést mindenki mástól. Jó estét kívánok.
Jó estét kívánok. Hát elég rövid idõm maradt, megpróbálom nagyon gyorsan elmondani.
Ne haragudjon, csak hát így hozta a sors…
Toncsi Gábor vagyok. Hát ilyen ispán urakkal a munkámból kifolyólag szoktam találkozni nap mint nap. Ön is volt már egyszer vásárlóm az 1994-es választás után, a Frankel Leó utcában, és akkor szemrehányást tettem, hogy 50 százalékkal miért kell összefogni az SZDSZ-szel. És az ispán uraknak azt tudnám üzenni – mert ezek meggyõzhetetlen emberek, és valamilyen szinten nem buták õk, látják õk a dolgokat, de az érdekük fûzõdik ehhez a szimfóniához. Itt a rendszerváltozás egy nagyon gyenge, egy nagyon vékony jégen táncoló ellenzéket talált, köztük Orbán Viktorékat és még egy-két… pár száz embert.
Ez okos. Ez nagyon okos. Így van.
És ezt a rendszerváltozást ezek az emberek és elõdeik vezényelték le akkor, úgy és olyan módon, ahogy nekik jó volt. A spontán privatizációt, ezeket a törvényeket, amiket most kiskapuként ki tudnak használni, õk gyártották le. Ezeknek az embereknek mondanám, akik nosztalgiával élnek, gondolkodnak, nem az Orbán Viktorék vették el tõlük a nosztalgiai idolt, hanem ezek az emberek. Ezek az emberek állnak föl most a Parlamentben. Egy Lendvay Ildikó, egy cenzor, és kádárunokázza le az Orbán Viktorékat, a Fideszt, hogy Kádár-imádók, hogy vissza akarják hozni a Kádár-rendszert. Hát gondolkozzanak már el. Ennek azért van egy bája, amikor egy Lendvay Ildikó nomenklatúrázza le az Orbán Viktort. Ez minimum az egyszerû embereket el kéne gondolkoztassa azon, hogy kik próbálják képviselni a tömegek érdekeit.
Ez legyen a végszó, és azt beszéljük meg, hogy a következõ vasárnap várjuk az Ön telefonját, és kezdjük és folytassuk azzal, amit akart…
Huszonhét percet vártam arra, hogy bekerüljek.
Köszönöm szépen, viszonthallásra!
Viszonthallásra!
Ennyi volt. Viszontlátásra, viszonthallásra!
hírTV – 2005. szeptember 25.
