Kiemelt videók
"Luxus-baloldaliak jönnek, és kioktatják az országot"
Ókovács Szilveszter: Tisztelt Nézõink, a mai nap vendége a Hír Televízióban Orbán Viktor, a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség elnöke. Elnök úr a Parlamentbõl érkezett ide, és a mai parlamenti ülésnap napirend elõtti hozzászólóinak egyike, Deutsch Tamás volt, az ön frakciótársa… Orbán Viktor: Ez így igaz.
Ó. Sz.: Ha jól értem, akkor a mese Gyurcsány Ferenc villájáról és uszodájáról is szól, de terveznek-e ezen a felkiáltáson vagy figyelemfelhíváson kívül egyéb lépéseket az ügyben?
Orbán V.: Nézze, azt hiszem, hogy ezt nem a Fidesznek kell igazából megtennie, mi nem vádolunk senkit, mi egész egyszerûen csak tényekrõl beszélünk, nem a mi térfelünkön van a labda.
Ó. Sz.: Elnök úr, ami a Fidesz programját illeti a következõ választásra készülve, azt már tudhatjuk, hogy létezik Szent István-terv, létezik a Nemzeti Konzultációnak egy olyan ismeretanyaga, amelyet, ha jól tudom, mostanában dolgoznak föl, és még van több forrás. De a Faluparlament az kevesebb fényt kapott. Márpedig az elmúlt hétvégén Dabason rendezték a Faluparlamentnek egyfajta országos gyûlését, és abból országépítõ program fog születni – mondta Ön. Hogy illeszkedik ez a program a többi elem közé?
Orbán V.: A mi fölfogásunk szerint ma nem arra van szüksége az országnak, hogy néhány, kétségkívül kiváló szakértõ egyik vagy másik párt alkalmazásában és fölkérésébõl megmondja azt, hogy mire van szüksége Magyarországnak. Magyarországnak nem egyszerûen szakmai problémái vannak, nem egyszerûen nagy a költségvetési hiány, nem egyszerûen a fejünk búbjáig ér az államadósság, hanem lelki problémái is vannak. Az emberek egész egyszerûen elveszítették az önbizalmukat. Nap mint nap rosszabbul élnek, ugyanannyit dolgoznak, de mégsem jutnak elõre, és lassacskán kezdik föladni a reményt, hogy lehet a fönnálló állapotokon változtatni. A Nemzeti Konzultációból az is kiderült, hogy nagyon sokan érzik úgy – azt kell mondanom, hogy az elsöprõ többség –, hogy tizenöt évvel ezelõtt, amikor a rendszerváltoztatást megindítottuk, akkor nem errõl álmodtunk, tehát nem ott vagyunk ma, ahova elindultunk tizenöt évvel ezelõtt, hogy kisiklott a rendszerváltoztatás vonata. Nagyjából így fogalmaznak az emberek. Tehát itt egy sokkal alaposabb újragondolására van szükség a mögöttünk hagyott tizenöt évnek, és ennek tapasztalatainak a fényében érdemes aztán a jövõrõl beszélni. Szóval mi nem szakértõi programot dolgozunk ki mindössze, hanem elõször konzultálunk az emberekkel, és megpróbálunk minél több szövetséget kötni. A Faluparlament az arra jó, hogy maguk a falusiak – akiknek a hangja egyébként nem ér el a közéletbe, akiknek a beszédeit nem hallani a Parlamentben, pedig figyelemre méltó gondolatokat mondtak a hétvégén is –, szóval az õ gondolataik, véleményük is megjelenjen. Egy dokumentum formájában ezeket össze is gyûjtötték, ugye több mint 400 faluparlamenti találkozóra került sor az elmúlt idõszakban, az 1930-as évek népi mozgalma óta ez a legnagyobb… mondjuk úgy, hogy polgári-falusi mozgalom. Most ezeket a javaslatokat költségvetési módosító indítványokká formázzuk, beadjuk a Parlament elé, reméljük, egy részét, legalább egy részét elfogadják a tisztelt kormánypártiak, és aztán a többi gondolatot, amit nem lehet költségvetési módosító indítvánnyá átalakítani, azt pedig beépítjük a 2006 utánra szóló programunkba. Hát így készül a Fidesz-program. De hasonlóképpen nem gondoljuk, hogy nekünk kellene megmondani a Fidesz hivatali helyiségeibõl, hogy mi jó a vállalkozóknak, ezért mentem el szombaton a Vállalkozók Pártjának a kongresszusára, ajánlottam nekik szövetséget. Õk, a kis- és középvállalkozók tudják leginkább, hogy mi a valóságos helyzet a magyar gazdaságban. Meg lehet téveszteni nyugdíjasokat, meg lehet próbálni megtéveszteni családokat; egy olyan csoport van, akit sosem fognak megtéveszteni, ezek a kis- és középvállalkozók, mert nekik minden nap zárni kell a boltot, és pontosan tudják, mentek-e elõre, vagy inkább hátra kellett araszolniuk. Tehát a kis- és középvállalkozókra vonatkozó programot a Vállalkozók Pártjától várjuk. És hasonlóképpen készülünk egy ugyanilyen megegyezésre a MAGOSZ-szal, a Magyar Gazdák Országos Szövetségével, mert azt gondoljuk, hogy szintén nem a Fidesz hivatali helyiségeiben kell kigondolni vagy nem budapesti irodákban, hogy mi jó a magyar mezõgazdaságnak. Vannak errõl ugyan elgondolásaink, de jobban örülnénk, hogyha a MAGOSZ a maga szakértõivel elkészítené azt a programot, amit be tudunk építeni aztán a sajátunkba. Szóval ilyen szövetségi alapon szeretnénk összerakni azt a programot, amely mögé aztán nem egy párt zárkózik föl, hanem amelyet egy egész ország magáévá tud tenni.
Ó. Sz.: Ez azt jelenti, hogy a Vállalkozók Pártja már nem is csak potenciális szövetséges, hanem gyakorlatilag megköttetett a szövetség?
Orbán V.: Közel vagyunk ahhoz, hogy megállapodjunk.
Ó. Sz.: Folyik egy másik sorozat is, a Gazdasági Konzultációé, és az biztos kérdés lehet, hogy sikerül-e ebbõl a több irányú érdeklõdésbõl valóban egy koherens és egymással nem ellentmondásba kerülõ programot összerázni, kialakítani?
Orbán V.: Miért ne sikerülne? – válaszolhatnám erre…
Ó. Sz.: Mindenkinek más az érdeke.
Orbán V.: Igen, de a Gazdasági Konzultáció éppen arra való, hogy megismerjük azt, hogy egyes csoportok milyen érdekeket tartanak fontosnak, és hogyan tudják elképzelni a saját érdekeik mentén a kompromisszumokat, amelyek lehetõvé teszik, hogy összességében egy olyan gazdaságpolitika jöjjön létre, amelyben akár ellenérdekû felek is meg tudnak egyezni. Nemzetközi nagy cégek, magyar kis- és középvállalkozók, iparból élõ, bérbõl, fizetésbõl élõ emberek, mezõgazdaságból élõ emberek. Fõvárosiak és városiak. Tehát azt gondolom, hogy a Gazdasági Konzultációnak a végére – amit valamikor decemberre tervezünk – lesz egy pontos képünk a magyar gazdasági élet szereplõinek szándékáról, és ez alapján szerintem meg tudunk szövegezni egy programot. Nemcsak magunkban bízunk – bár ez sem kevés –, hanem fölkértünk a Nemzeti, illetve Gazdasági Konzultáció mögé tanácsadó testületet, kiváló szakemberek, a gazdasági élet ismert szereplõi is helyet foglalnak ebben a bizottságban. Mi úgy gondoljuk – és az eddigi konzultációk megerõsítenek ebben bennünket –, hogy a radikális adócsökkentés irányába kellene haladni. Tehát nem egy jövõbe kitolt, senki által pontosan föl nem mérhetõ következményû adóreformra van szükség; amire szükségünk van, az itt és most egy radikális adócsökkentés. Ennek a módozatairól folynak szûkebb szakmai körökben a tárgyalások, és a Gazdasági Konzultáció nyílt fórumainak is elsõsorban ez a témája, hogy milyen legyen a radikális adócsökkentés.
Ó. Sz.: Nem tudom, Elnök úr, látta-e már, de folyik egy másfajta konzultációsorozat is. A postaládákban már bent van egy leporelló, amelyet az MSZP gyártott, és abban is kérdésekre lehet válaszolni, címet kell mellékelni, és ott vannak különbözõ kimutatások, ábrák, és a Gyurcsány-kormány vívmányainak felsorolása. Sokan mondják, hogy ez látványosabb, meg az utca tele van plakátokkal, mint az Önök faluparlamentjei vagy akár Gazdasági Konzultációja.
Orbán V.: Ez kétségkívül igaz, de a két mûfaj nem nagyon vethetõ össze. Almát a körtével összehasonlítani – bár mindkettõ gyümölcs – nem feltétlenül értelmes dolog. Ugyanis amit a szocialisták csinálnak, az egy kampány, ami arról szól, hogy meg akarják gyõzni az embereket arról, hogy amit õk mondanak, az helyes, az jó, az követendõ. Mi nem akarunk senkit meggyõzni most semmirõl, mi arról beszélünk, hogy készen állunk arra, hogy meghallgassuk az embereket. Mi megkérdezzük õket, megpróbálunk mindenhova eljutni – ugye több mint hárommillió példányban juttattuk el a kérdõíveinket is –, mindenkit megpróbálunk meghallgatni, és a véleményüket szeretnénk aztán beépíteni a saját programunkba. Illetve szerintem itt többrõl lesz majd szó – legalábbis így érzem –, mint egyszerûen egy program alkotásáról, mert az derült ki eddig a nemzeti konzultációs tapasztalatok értékelésébõl, hogy az embereknek elegük van valamibõl. De igazából nem a demokráciából van elegük – mint ahogy az ember azt hajlandó vagy hajlamos lenne gondolni –, hanem a demokráciának abból a formájából van elegük, ahogyan és amiképpen azt mi most mûködtetjük. Tehát itt a magyar demokráciának a részvételi formáit is ki kell tágítani, az emberek nem szeretik azt a rendszert, amiben most élünk, mert úgy érzik, hogy négyévente egyszer kíváncsiak a véleményükre, akkor sem arra, hogy mit gondolnak az életrõl, meggyõzni akarják õket inkább – úgy, mint a szocialisták teszik –, és majd csak egy voksra kíváncsiak, aztán négy év múlva majd megint jönnek. Na, ez a fajta demokrácia ellenszenves, nemkívánatos, sokszor gyûlöletes az emberek számára. Tehát miután a demokrácia fontos dolog, én hiszek abban, hogy ez az eddig kitalált legjobb berendezkedési forma az európai emberek számára, ezért a demokrácia érdekében olyan részvételi csatornákat kell nyitnunk, ahol az emberek valóban elmondhatják a véleményüket, és azt tapasztalják meg, hogy amit mondanak, annak következményei vannak. Csak így hozható létre az az érzés, meg az a helyzet, hogy a demokrácia, a mindennapi politika és közélet valóban az emberek ügyeirõl szól. Ezt maguknak az embereknek kell elérni, de ehhez be kell õket engedni a demokráciába. Úgy szoktak fogalmazni – van egy-két ilyen konzultációs levelünk is –, hogy a mai demokrácia az a milliárdosok demokráciája. Elvették tõlünk. Néhány, az aranykörhöz tartozó gazdasági érdekcsoport tartja a kezében, és mi csak akkor fogunk hinni a demokráciában, hogyha végre valaki elveszi a milliárdosok kezébõl a demokráciát, és visszaadja oda, ahova az valójában való – vagyis az embereknek. Így szoktak körülbelül fogalmazni, ennél kicsit radikálisabb hangvételben, mint ahogy én ezt most tolmácsoltam.
Ó. Sz.: Elnök úr, mégis valahogy az embernek a szemébe issza magát a rengeteg plakát, úgyhogy én is onnan tudom, hogy a piros a bátorság színe, és a miniszterelnök úr nem is olyan régen, alig egy hete Battonyán tízezer nyugdíjas elõtt bátor kijelentéseket tett, például azt mondta, hogy szétparcellázni szándékoznak a nemzeti földalapba gyûjtött földeket, magyarán földosztás lesz, és más, nyugdíjjal kapcsolatos nagy ívû terveket is ismertetett 2010-ig vonatkozólag. Írhat-e egy politikai párt, az Önök pártja úgy programot, hogy aztán a végén ne abba kelljen az egésznek fulladnia, hogy fölül kell ígérni, különben nincs hatékony választási szereplés?
Orbán V.: Két-három komoly kérdést említett, hadd érintsem õket külön is. A földosztás lehet egy jó ötlet. Tehát nem érdemes azonnal nemet mondani rá. A miniszterelnök nyilván nem a levegõbe beszél, tehát nyilván nemcsak egy bombasztikus bejelentést tett, hanem valahol léteznek is olyan földterületek, amiket õ most szét akar osztani azok között, akik egyébként szeretnének földet mûvelni. Úgyhogy mi várjuk a miniszterelnök úr elõterjesztését a földosztás konkrét részelteit illetõen. Eddig ez még nem érkezett meg, de ne adjuk föl a reményt. Nem érdemes, még egyszer mondom, reflexbõl nemet mondani. A nyugdíjak ügyében is ez a véleményem, ugye nem most és itt történik a nyugdíjaknak a fölemelése, a miniszterelnök úr nem erre tesz ígéretet, hanem arról beszél, hogy majd a következõ öt év távlatában kiigazítják a nyugdíjrendszeren belüli igazságtalanságokat. Szerintem ez egy helyes törekvés. Szerintem ezt hamarabb is meg lehetne tenni, de öt év alatt is szép célkitûzés. Azt azonban fontos tudnia minden nyugdíjasnak, hogy ezt a célkitûzést – amit én nem tekintek irreálisnak – ezt egyetlen föltétel teljesülése esetén tudjuk csak megvalósítani. Akkor, hogyha Magyarország nem a munkanélküliek országa lesz. Márpedig most 400.000 munkanélkülink van. Tehát csak akkor lesz majd a nyugdíjrendszer módosításához elegendõ ereje Magyarországnak, hogyha sikerül elérnünk, hogy a magyar gazdaság a mainál sokkal több embernek adjon munkát. Ha ezt az elõföltételt, vagyis a mai gazdaságpolitika radikális megváltozását el tudjuk érni, akkor szerintem nem irreális ez az ötéves program. Én csak egyetlen megjegyzést fûztem ehhez – sajnálom, hogy a szocialisták ma úgy nyilatkoztak, hogy ezt nem fogadják el –, hogy ma van néhány tízezernyi olyan nõ, aki már több mint negyven éve vagy legalább negyven éve munkában áll. És ma nem tud nyugdíjba menni, mert egy bizonyos életkort még nem ért el. Ezért mi azt javasoljuk, hogy azok az asszonyok, akik már negyven éve munkában állnak, de a mai törvények szerinti életkort még nem érték el, õk is nyugdíjba mehessenek, ha ezt választják. Tehát negyven évnél automatikusan mindenki. A mai rendszer ezt nem teszi lehetõvé, mert a születési évet kombinálja a munkában eltöltött évekkel. Ez a rendszer hátrányos azoknak a nõknek a számára, akik az iskola után azonnal munkába álltak, és azóta – most már negyven esztendeje – dolgoznak. Ha ezt a néhány tízezer embert érintõ ügyet is be tudjuk emelni ebbe a bizonyos nyugdíjkorrekcióba – és nem öt év múlva, hanem itt és most, 2006. január 1-jétõl –, akkor szerintem jó megállapodást tudunk kötni a szocialistákkal. Én kérem is õket, hogy gondolják át újra azt a nemet, amit ma délután mondtak erre a javaslatra.
Ó. Sz.: Az elmúlt héten kiderült, hogy a kormány a költségvetéssel kapcsolatos úgynevezett trükkös megoldásait az Unió megtorpedózza, és emiatt az államháztartás hiánya jóval nagyobb lesz. Mindezek után a hét végén az MSZP választmányi ülésén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt mondta, olyan kijelentéseket tett, amelyek szerint nem okvetlenül fontos vagy nem kell hogy a legfontosabb legyen, meg kell gondolni, hogy az legyen-e az euró 2010-es tervezett bevezetése. Az emberben az is felötlött, hogy talán ez Orbán Viktor szája szerint való, mert hogy mintha azt mondaná ezzel a miniszterelnök, hogy van élet az eurón kívül is.
Orbán V.: Nos hát szerintem az országnak nem az euró a legfontosabb kérdése. Szerintem a legfontosabb kérdés ma Magyarországon a biztonság. Ez úgy kapcsolódik össze az euróval, hogy nem tudjuk teljesíteni a saját magunk által kitûzött célokat, és ezáltal bizonytalanság jön létre az országban, sõt, az ország körül is, tehát az ország nemzetközi megítélésében is – ahogy ezt szokás mondani. Én is egyetértek azzal, hogy semmilyen gazdasági lépés nem értelmes önmagában. A gazdaság az arra való, hogy az emberek jólétét, boldogságát, kiegyensúlyozottságát és biztonságos életét meg tudjuk teremteni. Tehát nincs az emberi élet fölött álló gazdasági cél. Az euró sem lehet ilyen. Nem is ez a kérdés. A kérdés az az, hogy 2008-ra vállaltuk elõször, mármint a mostani kormány 2008-ra vállalta az euró bevezetését. Mindenki ehhez igazította a számításait. Kiderült, hogy rosszul vezetik az országot, a gazdaság rosszabbul teljesít, mint ahogy képes lenne arra, óriási a költségvetési hiány, ezeket meghamisították, a költségvetési számokat, az Unió ezt leleplezte, közben a fejünk búbjáig eladósodtunk, és ebbõl az egészbõl az kerekedik ki, hogy itt bizony 2008-ban a kormányzat rossz gazdaságpolitikája miatt nem lehet bevezetni az eurót. Ezért úgy döntött a kormány, hogy kitoljuk 2010-re. Ez volt hivatalban fél évig vagy tán egy évig, mint céldátum. Most beismerjük, hogy megint nem sikerült jól vezetni az országot, megint nem sikerült jó gazdaságpolitikát folytatni, megint nem sikerült a költségvetést, adósságot, miegyebeket úgy kezelni, ahogyan az elvárható volt, illetve ahogy mi azt korábban saját magunk elé célként kitûztük. És be kell ismernünk, hogy a 2010-et nem tudjuk tartani. Ez nem az euróra vonatkozik ez a beismerés, ez a kormány csõdje. Ez a kormány gazdaságpolitikájának a bukását jelenti. A saját magunk elé kitûzött célokat nem tudjuk tartani. Ez egy beismerés. Nem az euróról szól, hanem a mai meglehetõsen sanyarú magyar helyzetrõl, és a rossz gazdaságpolitikai irányról.
Ó. Sz.: De Ön hogy döntene Gyurcsány Ferenc helyében, amennyiben ez a konfliktus fönnáll, hogy a nemzeti igazságosságot javító, meg egyéb társadalmi lépések megtétele áll szemben az euró bevezetéséhez szükséges megszorító és egyéb közgazdasági lépésekkel, akkor melyiket kell választani?
Orbán V.: De ez nem így van. De ez nem így van. Sokan szeretnék, ha azt hinnénk, hogy így van. Ezzel szemben a valóság úgy fest, hogy ha kiszámítható, jó kormányzata van az országnak, amely tudja tartani a saját maga elé kitûzött célokat, akkor a rögzített dátumnál tudunk csatlakozni az Európai Unióhoz. Az nyilvánvaló, hogy a 2010 megbukott. Most már nem arról folyik a vita, hogy ez megbukott vagy nem, ez a kormány gazdaságpolitikájával együtt, ez a dátum megbukott. Most az a kérdés, hogy hova tûzzük le az újabb határidõt. Várjuk, hogy mit mond errõl a kormány. Õk mit tartanak – s miért éppen azt – reálisnak. És amit most ki fogunk tûzni, azt most már tartani kellene. Most már Isten bizony meg kellene csinálni, mert lassacskán nevetségessé válunk. És egy nevetséges ország, amelynek a belsõ viszonyai kiszámíthatatlanok, aki a saját céljait sem tudja tartani, az egy bizonytalan ország. Egy bizonytalan országban pedig nem lehet sikeres gazdaságpolitikát folytatni, sõt, nagyon nehéz boldogan és kiegyensúlyozottan élni. Ezért kell tartani a célokat. Tehát most már nem a 2010-rõl beszélek. Ezt elvitte az ördög. Ezzel megbuktunk. Most egy új dátumot kell kitûzni, csak ennek most már olyannak kell lennie, amit valóban tudunk tartani.
Ó. Sz.: Egyébként egy Ön által említett 2013-as dátum az még mindig jó lehet, hogyha cserébe – és most megint akkor Gyurcsány Ferenc szavait vagy logikáját idézem –, cserébe autópályák épülnek, az egészségügyet meg lehet reformálni, a nyugdíjakat föl lehet emelni?
Orbán V.: Nem így fest ez, ez úgy fest, hogy az euró természetesen önmagában egy jó dolog volna Magyarország számára. Képzeljük el, hogy a nyugdíjasok például euróban kapnák a nyugdíjukat.
Ó. Sz.: Ugyanakkor Ön most monetáris függetlenségrõl beszél, amelytõl nem biztos, hogy menekülnünk kell.
Orbán V.: Hasonlóképpen a vállalkozók euróban vehetnék föl a hitelüket. Nem kéne állandóan attól tartani, hogy a forintnak az értéke most csökken, vagy éppen emelkedik. Tehát azt hiszem, hogy az euró biztonságot hozna a magyar gazdaság számára. De a helyzet az úgy fest, hogy az euró nem önmagáért való, hanem a biztonságos magyar gazdaságpolitika, a kiszámítható élet föltétele, vagy annak az útján egy fontos lépés elõre az euró. Ezért én támogatom az euró bevezetését, és még egyszer mondom, legyen itt szó 2011-rõl, 12-rõl, 13-ról, mi csak ahhoz fogunk ragaszkodni – és majd a vitában is így veszünk részt, ami errõl szól –, hogy amit most kitûzünk, azt most már be kell tartanunk. Ez fontosabb, mint maga a dátum.
Ó. Sz.: Elhiszik egyáltalán a dátumot majd? Most már a negyedik dátumnál tartunk.
Orbán V.: Ezért mondom, hogy a hihetõség ma fontosabb, mint maga az évszám.
Ó. Sz.: Elnök úr, a Magyar Parlament a múlt héten ratifikálta az Unió és Románia szerzõdését. Ennek kapcsán sokakat meglepett az, hogy a Fidesz-frakció nagy része is támogatta a kormánynak ezt az egyesek szerint elsietett kezdeményezését és a szavazást. Ön személy szerint hogyan szavazott az ügyben?
Orbán V.: Én például személy szerint megszavaztam Románia csatlakozását az Európai Unióhoz, és ezt tettem nemzeti alapon és erkölcsi okokból. Ugyanis hiszek abban, hogy Antall Józsefnek igaza volt az 1990-es évek elején, amikor azt mondta, hogy nem Budapestrõl kell megmondani, hogy mi jó a határon túli magyaroknak, nem Budapestrõl kell megmondani, politikusok íróasztala mögül, hogy mi a jó az erdélyi magyaroknak. Meg tudják azt õk mondani maguk is. Az erdélyi magyarság elsöprõ többsége minél hamarabb szeretne csatlakozni az Európai Unióhoz. Így tud ugyanis hozzánk is csatlakozni. És ha valaki mostanában jár Erdélyben, akkor hallhatja ezeket a hangokat. Valahogy úgy fogalmaznak az ott élõk, hogy kedves magyarok! December 5-én megtagadtátok tõlünk, hogy magyarként csatlakozzunk az Európai Unióhoz, mert nem adtátok meg az állampolgárságot. Most akkor legalább azt ne tagadjátok meg, hogy román állampolgárként csatlakozhassunk hozzátok, mint európai uniós polgárok.
Ó. Sz.: De most Románia nem mondja ezzel azt, hogy no lám, a Magyar Parlament sietett minket arról biztosítani, hogy máris unióérettek vagyunk, akkor ezek szerint amit most csináltunk a magyar kisebbséggel, az rendben van, és a helyzet jó.
Orbán V.: Nézze, még egyszer mondom, lehet politikailag okoskodni így, úgy, meg amúgy. De amikor egy kétmilliós közösség elsöprõ többsége azt mondja, hogy az igen gombot nyomjátok meg, mert nekünk, a mi életünk szempontjából az a jó, hogyha csatlakozunk, illetve Románia csatlakozik az Európai Unióhoz, akkor nekünk az a kötelességünk, hogy az õ életükbõl fakadó logikus döntésüket hajtsuk végre Budapesten. Én szeretem a szakmámat, a politika egy érdekes dolog minden árnyoldalával egyetemben, de vallom, hogy az élet elsõbbséget élvez a politikával szemben. És az életnek általában igaza van a politikai okoskodással szemben. Ez itt a helyzet, ezért mondom, hogy nemzeti meggyõzõdésbõl és erkölcsi alapon szavaztam meg, megfogadva az Erdélyben élõ magyarok kérését: Románia csatlakozását az Európai Unióhoz. És ez így van jól.
Ó. Sz.: Elnök úr, köszönjük szépen a beszélgetést.
Orbán V.: Én is köszönöm.
