Fordulat a háborúban? Berlin szerint most kell kihasználni a lendületet

Kiss Rajmund, az MCC Diplomáciai műhelyének vezetője, Dócza Edit, a Migrációkutató Intézet vezető elemzője és Csizmadia Tamás, a Makronóm Intézet elemzője voltak a vendégeink.

Vágólapra másolva!

Főbb témák: 

- Döntő szakaszba lépett az orosz-ukrán háború a német védelmi miniszter szerint

Döntő szakaszba lépett ukrajnai konfliktus, ezt a lendületet pedig ki kell használni. – jelentette ki a német védelmi miniszter a der Spiegelnek. Boris Pistorius szerint Ukrajnának pénzre van szüksége ahhoz, hogy fegyvereket gyártson, ennek keretében a NATO ankarai csúcstalálkozóján egy 40 milliárd eurós ukrajnai támogatási alap létrehozását tervezik, amelyhez Németország mintegy 12 milliárd euróval járul hozzá. A német kormány új törvényjavaslatokat fogadott el a tartalékos rendszer átalakítására is. A módosítással a tartalékosok katonai kiképzése kötelezővé válik, behívásukhoz pedig nem lesz szükség a munkáltatói jóváhagyásra. A jövőben a tartalékosok válsághelyzetekben, köztük hibrid fenyegetések esetén is mozgósíthatóak lesznek, a hivatalos védelmi állapot kihirdetése nélkül. Németország célja, hogy 2033-ra az aktív katonai állományt a jelenlegi 184 ezerről 260 ezerre, a tartalékosok számát pedig legalább 200 ezerre növelje.

-Oroszország több vasúti határátkelőt lezárt Finnország, Észtország és Lettország felé

Oroszország bejelentette a Finnországgal, Észtországgal és Lettországgal közös vasúti határátkelőinek lezárását. Az orosz vezetés azt követően hozta meg a döntést, hogy a NATO keleti szárny-védelmének megerősítése érdekében Németország és Hollandia közös NATO taktikai parancsnokságot hozott létre a térségben. A münsteri központ feladata az lesz, hogy koordinálja az észtországi és lettországi erőket, és akár 50 ezer katona irányítására is képes kapacitással rendelkezik. A térség, vagyis a Balti-tenger biztosítása érdekében pedig elindítják a Baltic Sentry programot. Az ukrajnai háború és a NATO-stratégia kapcsán Margus Tsahkna észt külügyminiszter a Financial Timesnak nemrég azt mondta: a NATO-területre zuhanó ukrán drónok elfogadható árat jelentenek Vlagyimir Putyin orosz elnök legyőzéséért. A politikus emellett arra kérte a szövetséges államokat, hogy ne akadályozzák Ukrajnát az orosz területek elleni mélységi csapások végrehajtásában.