
Tuzson Bence korábbi igazságügyi miniszter is reagált arra, hogy Magyar Péterék engedély nélkül készítettek interjút egy 11 éves kiskorúval, akit napokig egy szállodában tartottak még 2025-ben. A fiú egy szolnoki gyermekotthonból szökött Budapestre, itt talált rá két tiszás aktivista. A Fidesz országgyűlési képviselője szerint egyenesen bűncselekmény-sorozatról van szó, ahogy a Tisza Párt kezelte az úgynevezett Martin-ügyet.
Később az is kiderült: Martin a felvételt követően a pszichiátriára került. A gyámja pedig feljelentést tett, miután semmit sem tudott az interjú készítéséről. Magyar Péter az interjú után azzal mentegetőzött, hogy gyermekvédelmi szakemberekkel, pszichológusokkal és jogászokkal is egyeztettek. Radnai Márk pedig úgy tett, mintha semmit sem tudna az ügyről.
Pócs János, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint Magyar Péterék nagy valószínűséggel kiskorú veszélyeztetését követték el.













