
Ingyenes koncertekkel és táncházzal várják az érdeklődőket
Kirakodóvásárral, táncházzal és ingyenes koncertekkel várják az érdeklődőket az 11. Református Zenei Fesztiválon.
Kirakodóvásárral, gyerekfoglalkozással, táncházzal és ingyenes koncertekkel várják az érdeklődőket az 11. Református Zenei Fesztiválon. A fellépők között van a Makám, az Ismerős Arcok és a Príma Primissima és Womex-díjas Muzsikás együttes is. A vasárnapig tartó zenei fesztivál egyik célja, hogy segítsen az embereknek összhangba kerülni magukkal és Istennel.
A fesztivál egyik célja, hogy – az énekek által – segítsen az embereknek rendbe jönni magukkal és Istennel. „Nekünk reformátusoknak, – és a zenei fesztivál erre lehetőséget ad – meg kellene végre tanulnunk dicsekedni. Jót mondani, hálát adni, hogy mennyi jó dolog történik velünk, körülöttünk, általunk. Hogy vagyunk, itt vagyunk, szolgálni akarunk ebben a városban, ebben a hazában, Kárpát-medencében. Meg kell tanulni dicsekedni, mert van Istennek kedves dicsekvés is” – mondta Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházközösség püspöke.













