

A NASA történetében példátlan módon, egészségügyi okok miatt kell lerövidíteni a Crew-11 misszióját. Bár a hivatalos közlemény szerint nem vészhelyzetről van szó, a négy asztronauta egy hónappal a tervezett időpont előtt elhagyja a Nemzetközi Űrállomást (ISS). A különös eset nemcsak a legénység életét, hanem a tervezett tudományos kísérleteket és az év első űrsétáját is alapjaiban írta felül.
A Nemzetközi Űrállomáson kialakult helyzetről Fockter Zoltán csillagász a Hír TV stúdiójában elmondta, a Crew 11 négy tagját – köztük egy amerikai és két orosz űrhajóst a fedélzeten hagyva – február közepe helyett már most haza kell hozni, mivel egyikük állapota kórházi kezelést igényel a Földön. A szakértő hangsúlyozta: nem evakuálásról van szó, a fennmaradó legénység biztosítja az állomás működését.