
Hihetetlen költségeket hárítottak a családokra
Több fogyasztóvédelmi problémára derült fény a rezsicsökkentés kapcsán – közölte Németh Szilárd, a Fidesz szakpolitikusa. A Fővárosi Önkormányzat által Demszky Gábor főpolgármestersége idején alkalmazott távhődíj-meghatározás miatt feljelentést tett a legfőbb ügyésznél az energetikai hivatal. A Főtáv Zrt. ugyanis olyan költségeket hárított a fogyasztókra, amelyek nem tartoztak a szolgáltatáshoz. Közben az MSZP szociális alapot hozna létre azoknak, akiken szerintük nem segít a kormány.
Az Állami Számvevőszék vizsgálata szerint 2007–08-ban azért volt magas a távhőszámla, mert a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat, amelyet Demszky Gábor vezetett, nem megfelelően járt el a díjak megállapításakor.
Az ÁSZ jelentése szerint a távhő és más közszolgáltatások hatósági díjai is tartalmaztak olyan költségeket, amelyek nem tartoztak a szolgáltatáshoz. Például beleépítették az árba a magáncélra használt személygépkocsik adóterhének költségeit, alapítványok, társadalmi szervezetek támogatását és az üzleti célra vásárolt ajándékokat is, sőt a rászoruló fogyasztók támogatásának teljes terhét is a fizető fogyasztókra hárították.
„Ezt a rendszert teljes egészében arra találták ki, hogy a szolgáltatók, amelyek magukat közműszolgáltatóknak nevezik, és többnyire külföldi tulajdonban vannak, extraprofitot tudjanak leszakítani ebből az ágazatból. Ezt az extraprofitot pedig a magyar családokkal fizettették meg ilyen csalárd módon” – fejtette ki Németh Szilárd a rezsicsökkentésért felelős munkacsoport vezetője.
Az MSZP szociális alapot hozna létre
„A Magyar Szocialista Párt továbbra is támogatja a Fidesz mikroszkopikus rezsicsökkentését” – nyilatkozta Lukács Zoltán. Az MSZP emellett szociális alap létrehozását is sürgeti. Azok kapnának ebből, akiknek az ellenzéki párt szerint a kormány intézkedése nem jelent segítséget.
„Létre kell hozni egy olyan alapot, amely a szénnel, fával, brikettel tüzelők esetében szociális rászorultsági alapon segítséget nyújt. Az itt nyújtott segítség nem lehet kevesebb egy rezsicsökkentéssel való megsegítésnél” – fejtette ki a szocialisták frakcióvezető-helyettese. Az MSZP szerint a többmilliárdos alapot a Magyar Villamos Művek bevételéből lehetne finanszírozni.













