NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvBelföld
Már baloldali politikai elemzők is kritizálják Magyar Pétert, amiért betiltatta a Bors különszámát

Már baloldali politikai elemzők is kritizálják Magyar Pétert, amiért betiltatta a Bors különszámát

Nagy Attila Tibor azt a kérdést tette fel, hogy vajon mi lesz a sajtószabadsággal, akkor, ha a Tisza Párt kormányra kerülne.

  • Hírek
  • 1 órája
  • Forrás: HírTV
Vágólapra másolva!

Annak ellenére, hogy Magyar Péter korábban még az adócsökkentés mellett tette le a voksát, az Index nyilvánosságra hozott egy több mint 600 oldalas dokumentumot, amiből kiderül, hogy a Tisza Párt komoly adóemeléseket hajtana végre, egy esetleges Tisza-kormány esetén. A Bors pedig ebből a dokumentumból szemlézett, ami után Magyar Péternek nem tetszett és kezdeményezte, hogy tiltsák be a Bors Tisza-adóról szóló különszámát. A Tisza Párt elnöke a Fővárosi Törvényszékhez fordult. A bíróság pedig múlt hét pénteken be is tiltotta a lap pro és kontra véleményeket megszólaltató különszámát. A Bors információi szerint egyébként az ügyet tárgyaló bíró neve szerepel a Tisza Párttal kapcsolatot ápoló bírók között.