
Három ukrán állampolgárt kitiltottak Magyarországról, valamint a schengeni övezetből - ezt jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Gulyás Gergely emlékeztetett, hogy a három férfi egyike nem csak Magyarországot fenyegette, hanem a miniszterelnököt és a családját is. A másik két érintett pedig Magyarország elleni katonai támadással fenyegetőzött.
"Az atomháború jó nekünk." - ezt mondta 2024-ben Jevhen Karasz, az egyik kitiltott férfi. Az ukrán őrnagy, akit Volodimir Zelenszkij személyes tüntetett ki, arról nyilatkozott, hogy az ukránok élvezik, ha gyilkolhatnak. Karasz egyértelművé tette, hogy Ukrajna nem fogja elfelejteni, ha valaki ellenségesen viselkedett az országgal szemben.
2024-ben Karasz helyettesét levideózták, amikor a C14 neonáci verőembereivel betört a Szent Mihály ortodox templomba, bántalmazta a híveket és tört-zúzott. Az ukrán ügyészség korábban rasszista gyilkosság elkövetésével vádolta meg a C14 tagjait, mert rátámadtak kárpátaljai magyar cigányokra Lembergben, és egy férfit megöltek.
Egy másik kitiltott ukrán, Borisz Tizengauen politikai elemző, aki szerint a magyar miniszterelnök lehetetlenné teszi a közös eredmények elérését az Európai Unióban.
A harmadik kitiltott ukrán állampolgár Hrihorij Omelcsenko korábbi képviselő, az ukrán Biztonsági Szolgálat volt tisztje, aki egy interjúban arról beszélt, hogy tudják hol lakik a miniszterelnök, és amennyiben nem változtatja meg az általa Ukrajna-ellenesnek nevezett álláspontját, annak következményei lesznek. A volt ukrán képviselő ezután a miniszterelnök családját fenyegette meg.