A szelevényi horror: amikor az anya a lányára robbantotta a házat – Jázmin és az apa kálváriája
Vannak bűnök, amelyekre a józan ész nem talál magyarázatot, és amelyek felfoghatatlan űrt hagynak maguk után. A szelevényi M. Éva tettére – aki 2024 tavaszán magára és 10 éves, fogyatékossággal élő lányára robbantotta a házat – nincsenek szavak. A Bors most az apát, Józsefet szólaltatta meg, akinek vallomása egy elképzelhetetlen tragédiáról, a hatósági rendszer csődjéről és az apai szeretet mindent legyőző erejéről tanúskodik.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Szelevényben történt gázrobbantás nem csupán egy bűnügyi hír a sok közül. Ez egy olyan tragédia, amely kíméletlenül szembesít minket az emberi természet legsötétebb mélységeivel és a rendszer néha felfoghatatlan tévedéseivel. A Bors riportja, amelyben a csodával határos módon életben maradt, ma 12 éves Jázmin és az őt egyedül nevelő édesapja, József beszél, a józan ész teljes megállására késztet.
A tett: a józan ész tagadása
A tények önmagukban is dermesztőek, egy anya, M. Éva, előre kitervelten elfűrészeli a gázvezetékeket, megnyitja a tűzhely csapját, hogy végezzen magával és 10 éves, fogyatékossággal (ADHD-s és értelmi fogyatékos) élő gyermekével. Ez a tett a legalapvetőbb emberi és anyai ösztönök teljes tagadása. A bíróságon a beismerés megtörtént, de ahogy az apa fogalmazott: „amit tett, arra nem létezik bocsánat”.
A rendszer paradoxona: ki az alkalmas?
A történet talán legfájdalmasabb és a józan észt leginkább próbára tevő eleme az előzmény. József, az apa, elismeri, hogy korábban alkoholproblémái voltak, ezért a hatóság – miután a pár kapcsolata három évvel korábban megszakadt – Évát ítélte alkalmasabbnak a gyermeknevelésre.
József szavai mélyen elgondolkodtatóak: „beismerem, olykor legurítottam a torkán néhány kupicával, de még úgy is tisztábban gondolkodtam az élettársánál.” A rendszer, amely meg akarta védeni a gyermeket az apa alkoholizmusától, végül egy gyilkossági kísérletet elkövető anya felügyelete alá helyezte. Ez a paradoxon felveti a hatósági döntések felelősségének és a valódi alkalmasság felmérésének súlyos kérdéseit.
Az élet harca: a túlélés csodája
Jázmin története a pokoljárás krónikája. A teste 36 százaléka megégett, keringése összeomlott, egy hónapig mélyaltatásban tartották. Az apa visszaemlékezése a kórházi látogatásról („be volt kötözve... alig ismertem fel... csövek lógtak ki belőle”) minden szónál erősebben mutatja be a drámát.
A történet azonban az élet és az apai szeretet diadaláról is szól. Az apa, aki már két éve „teljesen tiszta”, visszaszerezte a felügyeleti jogot, és most egyedül gondoskodik a folyamatos figyelmet igénylő lányáról. Az a jelenet, amikor Jázmin az apja ölébe ül, miután felidézte, hogy az anyja akkori párja az ő megölésére buzdította az anyát („szúrjon le!”), egy drámai és felkavaró kép a biztonság törékenységéről és az újrakezdés nehézségeiről.
Konklúzió: a szeretet a romok felett
Ez a történet rávilágít az emberi gonoszság felfoghatatlan mélységére, a rendszer lehetséges tévedéseire és a drog, valamint a mentális problémák romboló erejére. De mindenekfelett rávilágít valamire, ami univerzális és megkérdőjelezhetetlenül erkölcsös: az apai szeretetre, amely képes a romok alól kimenteni, a kórházi ágy mellett virrasztani, és egy összetört életet gondozási díjból, szerényen, de boldogan újraépíteni. Miközben a jog teszi a dolgát, a józan ész és az emberség azt diktálja: minden tiszteletet és támogatást megérdemel az az apa, aki a pokoljárás után az életet választotta a lányának.
Forrás: Bors
Fotó: bors
