

A kritika minden létezhető formájában messze van a forradalomtól és az államcsínytől.
A demokráciák egyik fontos ismérve, hogy mindenkinek szabad és lehet politizálnia. A politikusoknak, a civileknek és nekem is. Van azonban köztünk néhány különbség. Én és a civilek nem méretünk meg rendszeresen – azt nem tekinteném annak, ha lehülyéznek a hozzászólásokban –, a politikus ellenben igen, általában négyévente. Hasonló differencia, hogy nekünk nincs közvetlen befolyásunk a dolgok alakulására. Nem mi hozzuk a törvényeket, még szép, legfeljebb bíráljuk őket, amikor nem tetszenek.
Mindaddig azonban, amíg nem a fennálló alkotmányos renddel szemben szervezkedünk verbálisan vagy tettlegesen, mégoly éles kritikáinkhoz képest is az említett demokrácia valóságos szabályai-keretei között maradunk. Akár természetes személyek vagyunk, akár civil szervezetek. Azt nem várhatjuk el, nem is követelhetjük, hogy mindig mindenki szeressen bennünket – azok is, akiket mi nem szeretünk –, de azt igen, hogy létünkben senki se fenyegessen, ideértve Németh Szilárd Fidesz-alelnököt is.
A Fideszhez és a kormányzathoz minimum közelinek minősíthető Századvég a héten tette közzé tanulmányát a civilekről. Azokról az NGO-król – non-governmental organizations, nem kormányzati szervezetek –, amelyek régebb óta csípnek egyes szemeket. A dolgozat többet is nevesít, az Amnesty Internationaltől a Helsinki Bizottságon át a Transparencyig, olyanokat, amelyek finanszírozása Soros György főmumushoz is köthető. A Századvégnek sok baja van ezekkel – függetlennek hazudják magukat, holott nem azok, és politizálnak is, ugye, körülhatárolható ideológiák-érdekek mentén –, illetve külföldi példákat is felvillantva véli ildomosnak, hogy lobbiszervezetté minősítsék őket, annak minden következményével. Talán nem túlzás arra számítani, hogy a civilekre vonatkozó jogszabályok várható módosításakor ezeket a szempontokat figyelembe fogja venni a kormányzat.
Ellentmondásokat és különlegességeket vélek érzékelni a sztoriban. Egyrészt szívesen kivenném például az álszemérmeskedést a kormányzat kommunikációjával és terveivel kapcsolatos kommentárokból. Kétségtelen, hogy lazán elővehető Orbán Viktor és a Társaság a Szabadságjogokért liezonja a Gyurcsány-kormány idejéből – immár háromszoros miniszterelnökünk személyiségi jogi perben kért segítséget ellenzékiként –, ám olvasatomban mégis túlzás vitatni, hogy e szervezetek zöme politikai alapon is ellenfele a fideszes világnak. A korrupció vagy az emberi jogok ügye pártsemleges ugyan, hiszen az egymást követő kormányok színezetétől függetlenül napirendre kerül. Az Open Society és a hozzá köthető univerzum részei mindazonáltal vállaltan és tagadhatatlanul liberálisok. Ha nem is eszdéeszezős síkon, de az orbánisztikus illiberalizmus ellenpólusaként feltétlenül.
Mármost ha ez stimmel, magától merül fel – a kormányoldaliak visszatérően hadonásznak is vele –, hogy szabad-e az NGO-knak Orbán Viktor megbuktatására törekedniük. A felvetés első ránézésre ravasznak látszik, másodjára inkább sunyinak titulálandó. A kritika ugyanis minden létezhető formájában messze van a forradalomtól és az államcsínytől. Ez az enyémre ugyanúgy igaz, mint arra, amit az Amnesty vagy a Transparency fogalmaz meg. Másfelől viszont tudjuk, hogy bizonyos szervezetek milyen szerepet játszottak akár egész, akár féldiktatúrák megrogyasztásában. A kommunista blokk majd három évtizeddel ezelőtti kiiktatása utáni, napjainkhoz sokkal közelebbi esetek is említhetők itt.
Azt hangoztatni, hogy az ilyesmit mindig a puszta altruizmus és a végtelenül idealista világjobbító szándék vezeti, balgaság és sandaság lenne. Érdekei mindenkinek vannak. Politikaiak és gazdaságiak is. Ám ezzel együtt az is benyomásom, hogy aki baltával támad az NGO-kra – kivételes vehemenciával, háttérhatalmak áskálódását sejtetve –, az a lényeget fedi el szándékosan, és maga kér brutális minősítést önmagára. Nem biztos, hogy célszerű ezen a vonalon Üzbegisztánnal, Törökországgal, Oroszországgal vagy Izraellel egy listán lenni. Akkor pláne, ha a tét nem a fennálló alkotmányos rend, hanem csupán a kurzus megvédése. Mindenkitől és bárkitől, aki történetesen erre jár.