


A bérfejlesztés kiterjedt a cafeteria juttatási rendszerre is, amely keretösszege 9%-kal emelkedett. Emellett a társaság márciusban zárta éves teljesítményértékelési rendszerét, amelynek eredményeként a munkatársak átlagosan egyhavi bónuszban részesültek.
A magyar tulajdonú családi vállalat 2024-ben dinamikus fejlődést mutatott: az éves átlagos statisztikai állományi létszáma 84 fővel bővült, ami 15 százalékos növekedést jelentett. Ennek eredményeképpen december végére a vállalat Sátoraljaújhelyen foglalkoztatott munkavállalóinak száma meghaladta a 750 főt, cégcsoport szinten pedig jelenleg megközelíti az 1000 fő foglalkoztatottat.
A Continental Dohányipari Csoport azonban nem áll meg a jelenben zajló fejlesztéseknél, ugyanis hosszú távú stratégiájának részeként vezető-utánpótlási programot indított. Céljuk a vállalat jövőbeli vezetőinek folyamatos képzése, ahol a legrátermettebb résztvevők közül kerülnek majd ki a vállalatcsoport jövőbeli vezetői.
A cégcsoport teljesítménymenedzsment rendszere olyan kompetenciákra épül, amelyek egyszerre szolgálják az értékelési és fejlesztési célokat, valamint jelölik ki a dolgozók karrierépítésének irányait. „Víziónk egy fiatal, folyamatosan tanuló és fejlődő csapat felépítése, amely együtt növekszik a cégcsoporttal, és a közösen elért üzleti sikereink révén biztosítja munkatársaink szakmai fejlődését és boldogulását.” – hangsúlyozta Füzi Csaba, a Continental Dohányipari Zrt. vezérigazgatója.
A vállalatcsoport tradicionálisan családias légkörű szervezeti kultúráját a kölcsönös lojalitás és a teljesítményorientált szemlélet határozza meg. Így a Continental mentorprogramja keretében az új munkatársak átfogó betekintést nyerhetnek valamennyi szakterület működésébe, mellyel értékes szakmai tapasztalatokat szerezhetnek, valamint lehetőséget kaphatnak kapcsolati hálójuk bővítésére. A vállalati projektek széleskörű lehetőséget kínálnak az önálló szakmai feladatok ellátására, melyek során a munkatársak személyes és szakmai fejlődését tapasztalt mentorok támogatják.
A Continental Dohányipari Csoport 2025-ben is további fejlesztésekkel készül, megerősítve ezzel piaci pozícióját és hozzájárulva a gazdasági fejlődéséhez.
A Continental Dohányipari Csoportról
A Continental Dohányipari Csoport egy független, magyar családi tulajdonban álló magáncég, amely több, Európában működő dohányipari vállalatot egyesít. 29 évvel ezelőtt, 1996-ban alapították
Hódmezővásárhelyen, jelenleg közel 1000 dolgozót foglalkoztat. A cégcsoport termékei a magyar piacon országszerte ismertek, az exporttevékenység eredményeként pedig már több mint 30 országban elérhetőek. Jelenleg a cégcsoporthoz tartozik a szolnoki Dofer Dohányfermentáló Zrt., ahol a dohány termeltetése mellett a dohánylevél-feldolgozás folyamatáért felelnek, valamint a több mint 130 éves sátoraljaújhelyi dohánygyár. Továbbá a cégcsoport Olaszországban, Németországban, Romániában és Szlovákiában is rendelkezik leányvállalatokkal.
1 perc
1 perc
1 perc