NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvGazdaság
NAV – súlyos árat fizethet, aki hibázik

NAV – súlyos árat fizethet, aki hibázik

Több százezer adózónak, a cégek mintegy 70 százalékának kell még számot adnia különböző adókötelezettségeiről.

  • 2025. május 27., kedd 14:30
Vágólapra másolva!

Június 2-ig kell bevallani a társasági adót (TAO), a kisvállalati adót (kiva), az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, valamint a helyi iparűzési adót (hipa). Azonban nemcsak az adóbevallásra kell figyelni, hétfő éjfélig határidős a beszámoló közzététele is – hívta fel a figyelmet keddi közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Habár már megindultak a céges bevallások az adóhatósághoz, továbbra is sokaknak van még teendőjük. Június 2-ig 400 ezer TAO-bevallást és 100 ezer kivabevallást vár a hivatal. Ezek csaknem 30 százaléka már beérkezett. Szintén fontos, hogy ugyaneddig az időpontig kell letétbe helyezni és közzétenni a számviteli beszámolókat is: ez utóbbit elektronikusan, az Igazságügyi Minisztérium honlapjáról elérhető Online Beszámoló és Űrlapkitöltő Rendszerben (OBR) lehet megtenni.

A hipa bevallása a NAV-hoz elektronikusan benyújtható, azt a hivatal automatikusan továbbítja az illetékes önkormányzat(ok)nak. Eddig 375 ezer hipabevallás érkezett.

Nemcsak az adóbevallásra kell kiemelten figyelni

Ez az első év, amikor az élelmiszerlánc-felügyeleti díjról szóló bevallást is a NAV-hoz kell benyújtani. Ezt az ELMDIJ űrlapon, legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet megtenni, amelyből csaknem 19 ezer már beérkezett. A bevallás benyújtását támogató technikai segédlet az ELMDIJ – Nemzeti Adó- és Vámhivatal oldalon elérhető.

Teljea cikk a VILÁGGAZDASÁG.HU oldalán olvasható.

Fotó: Canva