A balatoni turizmus kihívásokkal nézhet szembe az idei nyári szezonban

Kihívásokkal nézhet szembe a nyári szezonban a balatoni turizmus a forint erősödése miatt. A külföldieknek így drágább a nyaralás, a belföldi vendégek pedig az erős forint miatt a korábbiaknál jobb ár-érték aránnyal találkozhatnak külföldön. A Balatoni Turizmus Szövetség elnöke szerint a magyar turisztikai ágazat felkészült a kihívásokra.

  • Híradó
  • 1 órája
  • Forrás: HírTV
  • Fotó: andras_csontos
Vágólapra másolva!

A forint erősödése látványosan javítja a külföldi utazások ár-érték arányát, amit a magyarok közül többen igyekeznek kihasználni. A hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama ugyanis a 352-es szint alá került a pénteki kereskedésben. Legutóbb 2021 szeptemberében volt ennyire erős a forint.

A változást a külföldi turisták is észrevették, de a vélemények itt már megosztóak. Néhányan úgy vélik, még így is megéri Magyarországra látogatni, más turisták azonban megérezték a pénztárcájukon a forint erősödését.  A turisztikai szakértő szerint azonban nem minden külföldi vendéget fog elriasztani a forint erősödése attól, hogy Magyarországra utazzon.  

Fekete Tamás arról beszélt, hogy a balatoni turizmus nagyobb kihívásokkal nézhet szembe az idei nyári szezonban, éppen ezért igyekeznek magasabb színvonalú ellátást biztosítani. A Balatoni Turizmus Szövetség elnöke azonban abban bízik, hogy a Balaton továbbra is a legkedveltebb úticélnak bizonyul majd a külföldi és belföldi turisták számára Magyarországon.