Egy tűt sem lehet leejteni a Szent Péter téren
Teljesen megtelt a Szent Péter tér, zarándokok százezrei érkeztek Rómába XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatására. Sokan a tér közelében töltötték az éjszakát. A katolikus egyház ünnepi szertartására többen Lengyelországból érkeztek, de Magyarországról is több száz hívő indult útnak. A két pápa szentté avatási ceremóniája délelőtt 10 órakor kezdődött.
XXIII. János és II. János Pál pápák a 20. század talán legjelentősebb egyházi vezetői voltak, mindketten reformereknek számítottak. Egyikük az egyházat, másikuk pedig a világ egyházhoz való hozzáállását, és nem kis mértékben magát a világtörténelmet is befolyásolta.
Az 1881-ben, Észak-Olaszországban született XXIII. János 1958 és 1963 között, mindössze 5 évig ült a pápai trónon, és ő hívta össze a katolikus egyházat megújító második vatikáni zsinatot – a köznyelv pedig csak a jó pápa néven ismerte. Az általa megnyitott II. vatikáni zsinatnak köszönhető a katolikus egyháznak a más felekezetekkel történő párbeszédének kezdete, valamint olyan, a hitéletet megújító reformok, mint a latint felváltó anyanyelvi misézés engedélyezése. XXIII. Jánost derűs és közvetlen személyisége miatt tisztelték Olaszországban és világszerte.
A lengyel Karol Wojtylát 1978-ban választották meg pápává. Megválasztása meglepetés volt, 455 év után először lett nem olasz és a történelem során először kelet-európai vezetője a katolikus egyháznak. II. János Pál a korábbiaknál is aktívabb egyházfő volt, sokan hívták utazó pápának. 27 éves pápasága alatt 129 országba látogatott el, a Vatikánban pedig több mint 17 millió zarándokot fogadott.
1981-ben merényletet kíséreltek meg ellene, amit túlélt, bár súlyos sebesülést kapott.
II. János Pál nemcsak az egyház, hanem az egész világtörténelem egyik legnagyobb 20.századi alakja lett. Megválasztása mérföldkőnek számított a szovjet blokk keretein belül is, Lengyelország részben neki köszönhetően kapott olyan figyelmet, amely egy évtizeddel később a kommunista uralom alóli felszabadulást, később az egész kelet-európai kommunista rendszer bukását okozta. Munkásságát vallástól és pártállástól függetlenül a világi vezetők is elismerték, szorgalmazta a különböző világvallások közti párbeszédet is.
Elszántan lépett fel a szegények és elnyomottak védelmében, az egyházon belül pedig – bár derűs természete és közvetlensége miatt sokan liberálisnak vélték – határozottan kiállt konzervatív nézetei, például az életvédelem és a papság férfiak számára való kizárólagossága mellett.
Élete végén Parkinson-kórban szenvedett, végül 2005. április 2-án halt meg. A hívek szinte azonnal követelték szentté avatását. Utóda, XVI. Benedek enyhített azon a szigorú egyházi szabályozáson, ami általában csak 5 évvel a jelöltek halála után engedélyezi az eljárás megkezdését.
