
Két különböző városban fogtak el ismét dzsihadistákat a spanyol rendőrök, az egyiket Zaragozában, a másikat Tortosában. A hatóság beszámolója szerint mindketten az Iszlám Állam nevű terrorszervezet propagandaanyagait tanulmányozták és rendszeresen meg is osztották azokat a közösségi felületeiken. Másfél éve figyelték őket, és most jött el az a pont, amikor már kijelenthető volt, hogy túlságosan radikalizálódtak, ezért tartóztatták le mindkettőjüket. Ráadásul nemcsak dzsihadizmussal, hanem kábítószer-kereskedelemmel és szervezett bűnözéssel is gyanúsítják őket. Ennek a két tevékenységüknek köszönhetően már fegyvereket is be tudtak szerezni a feketepiacról, amikkel potenciális támadásokra készülhettek. A bíró végül ennek ellenére csak az egyiküket helyezte előzetes letartóztatásba, míg a másikat különböző óvintézkedések mellett szabadlábra helyezte.
Ez megint nem az egyetlen terrorellenes akció volt a héten Spanyolországban. Pár napja a csendőrség három személyt fogott el Barcelonában egy nemzetközi terrorellenes művelet részeként, ugyanis ezzel egy időben az Egyesült Királyságban és Franciaországban is történtek letartóztatások. A hatóságok szerint az elfogott személyek kapcsolatban álltak a Hezbollahhal, és a nyomozás összefügg egy tavaly júliusi akcióval, amikor szintén három embert fogtak el Barcelonában és egy másik katalán városban. Az akkor letartóztatottak több mint ezer drónt készítettek a libanoni terrorszervezetnek, amiket katonai és civil célpontok ellen is bevethettek volna. A mostani akcióban a hatóságok szintén ennek a nemzetközi hálózatnak a tagjait kapták el.