Nagy Imrét és mártírtársait 1958. június 16-án végezték ki, testüket jeltelen sírba temették. A forradalom mártírjait három évtizeddel később, 1989-ben, a Hősök terén, hatalmas tömeg előtt tartott szertartást követen temették újra, ami a rendszerváltás egyik szimbolikus eseménye volt.
Kegyelmet nem kérek – Nagy Imre ítélethirdetéskor mondott utolsó szavait idézte az igazságügyi miniszter a megemlékezésen, aki arról is beszélt, hogy a forradalom miniszterelnöke erkölcsi példakép, nemzeti hős, bár politikai pályafutása ellentmondásos.
„A Kádár-rendszer hatalmát a szovjet tankok alapozták meg és tartották fenn. Közjogi értelemben azonban a mártír miniszterelnök legitimitása is kétséges lehet. Őt sem egy szabad és tisztességes választások eredményeképpen létrejött parlamenti többség, hanem az események, valamiféle spontán népakarat emelte a miniszterelnöki székbe. Őt a vértanúság, a magyar néppel vállalt sorsközösség vállalása legitimálta utólag azzal, hogy a végső, a döntő órán nem kért kegyelmet” – fogalmazott Trócsányi László.
A megemlékezés a Nemzeti Emlékhelyen, a Rákoskeresztúri új köztemetőben folytatódott. „A mai napon emlékezünk Nagy Imre miniszterelnökre, Maléter Pál honvédelmi miniszterre, Gimes Miklós politikusra-újságíróra, Losonczy Géza államminiszterre, Szilágyi József jogász rendőr alezredesre és közel 300 mártír honfitársukra, akik életüket áldozták Magyarország szabadságáért” – mondta Adorjáni Bálint színművész.
A kormány és az Országgyűlés képviselői, valamint közjogi méltóságok helyezték el koszorúikat a Nemzeti Emlékhelyen, majd az ünnepség végén az 1956-os forradalom és szabadságharc névtelen áldozatai előtt is fejet hajtottak.
