A Fidesz a szerverek törvénytelen lefoglalása miatt felelősségre vonást sürget

Sokkal nagyobb a politikai nyomás az ügyészségen, mint korábban – jelentette ki egy politikai elemző, miután kiderült, hogy visszaszolgáltatják a Fidesz lefoglalt szervereit. Szikra Levente elmondta: az azonban további kérdéseket vet fel, hogy a Fidesz miért nem használhatja a visszakapott szervereket.

Vágólapra másolva!

Még júliusban beszélt arról Orbán Viktor, hogy az ügyészség lefoglalta a Fidesz teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisát. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség az NKA-üggyel összefüggésben indított eljárást. 

A kormány politikai bosszúhadjáratot folytat – így reagált a Fidesz informatikai rendszere ellen indított támadásra a párt frakcióvezetője, Bóka János.

A Legfőbb Ügyészség azonban megállapította: a lefoglalás nem felelt meg a vonatkozó jogszabályoknak, ezért az intézkedést hatályon kívül helyezte, és az eljáró főügyészséget az eljárási cselekmény megismétlésére hívta föl.

Közben a Fidesz hiába kapta vissza a szervereit, nem használhatja azokat. Szikra Levente hozzátette: sokkal nagyobb a politikai nyomás az ügyészségen, mint korábban. A Fidesz a szerverek törvénytelen lefoglalása miatt megfelelő felelősségre vonást is sürget.