Gajdos László haladékot kért a vízügyi államtitkár vakációjáról való tájékoztatásra

Időt kért Gajdos László a kollégája szabadságáról szóló vitában. A hetekben ugyanis, még a rendkívül vízhiányos időszakban, minisztériumi kiszivárgott információk szerint a vízügyi államtitkár a szabadságát tölthette. Magyar Péter, és az élő környezetért felelős miniszter is tagadta a hírt, azonban a hivatalos kiküldetési papírokat és a tárgyalásról szóló jegyzőkönyveket nem hozták nyilvánosságra. Az osztrák szaktárca pedig megerősítette: csupán telefonon egyeztettek az államtitkárral.

Vágólapra másolva!

Az állami szervek feszített tempóban dolgoznak az aszályhelyzet megoldásán - ezt állította Magyar Péter. Ez alól kivétel lehetett a Tisza-kabinet vízügyi államtitkára, akik kiszivárgott információk szerint ebben az időszakban külföldön töltötte szabadságát. Az élő környezetért felelős miniszter azonnal mentegetni kezdte beosztottját. Videójában arról magyarázkodott, hogy éppen az ő kérésére utazott Kelemen Ágnes Ausztriába, és az ottani vízügyi főigazgatóval egyeztetett.

Az ügy ezzel nem zárult le. Még a miniszterelnök is beszállt Kelemen Ágnes mosdatásába. Magyar Péter azt állította, hogy igazából ő küldte Ausztriába a vízügyi államtitkárt. Csakhogy a Tisza-kormány állítását megcáfolta az osztrák szövetségi minisztérium. A szaktárca a HírTV-nek jelezte: mindössze telefonon beszéltek Kelemen Ágnessel.

Telefonon kerestük mi is az élő környezetért felelős minisztert. Gajdos László azonban haladékot kért az ügy tisztázására. Arra kérte stábunkat, hogy amíg gondolkozik az eseten, addig a Facebook-ra kitett bejegyzését vegyül alapul. Az ominózus bejegyzésében alaptalan vádaskodásról írt. Ebben megerősítette: tényleg ő küldte ki Ausztriába az államtitkárt, aki egy miniszteri értekezleten be is számolt utazásáról.

Gajdos László folytatja a kutyakomédiát - reagált közleményében a Fidesz-frakció. A formáció hiányolta: mikor, hol és melyik osztrák partnerével egyeztetett személyesen Ausztriában az államtitkár. De azzal is adós maradt a minisztérium - tették hozzá -, hogy nyilvánosságra hozzák a hivatalos kiküldetési papírokat és a tárgyalásról szóló jegyzőkönyveket.