Kiábrándult hang – Tisza-támogató vallomása a brüsszeli árulásról
Talán naiv voltam. Talán túl sokan voltunk naivak. Tényleg elhittem, hogy ez most más lesz. Hogy végre nem a Fidesz és nem a DK, hanem egy harmadik út, ami a józan észre és a nemzeti érdekekre épül. Ott voltam a Hősök terén, hittem a békében. Aztán megnéztem a brüsszeli szavazásokat. A valóság kiábrándító. Ez a cikk nem egy politikai elemzés. Ez egy személyes vallomás a csalódásról.
Lehet, hogy hiba volt hinni. De olyan jó volt hinni benne. Hinni abban, hogy a politika lehet tiszta, hogy jöhet valaki, aki nem a régi reflexekből él, hanem valóban a magyarok érdekét nézi. Én elhittem Péternek, hogy ő a béke és a józan ész hangja lesz Brüsszelben. Aztán kénytelen voltam szembenézni a tényekkel. A brüsszeli szavazási jegyzőkönyvek makacs dolgok, nem lehet őket kimagyarázni.
Az elárult béke: Miért szavazták meg a háborút?
A legfájóbb pont. Itthon százezreknek ígérték a békét, azt, hogy kimaradunk a háborúból. Én is ezért támogattam őket. Erre mit látok? A Tisza Párt képviselői az Európai Néppárt (EPP) frakciófegyelmét követve gondolkodás nélkül megszavazták az Ukrajnának szánt újabb fegyveres segélycsomagokat és a háborús finanszírozás folytatását.
Hol van itt a béke? Hol van itt a magyar érdek? Ez pontosan ugyanaz a háborúpárti politika, amit a brüsszeli elit és a régi baloldal képvisel. Ez nem „új politika”. Ez a régi nóta, csak új énekes adja elő.
Az elárult haza: Miért szavazták meg a migrációs paktumot?
A másik döbbenet. Péter itthon arról beszélt, hogy meg kell védeni a határokat. Logikusan hangzott. Ehhez képest a Tisza Párt képviselői Brüsszelben megszavazták a migrációs paktumot – azt a paktumot, amely kötelező kvótákat vagy (ha nem fogadunk be migránsokat) kötelező büntetéseket ró Magyarországra.
Hogyan lehet reggel „nemzeti érdekről” beszélni, délben pedig igent mondani a kötelező migránsgettókra? Ez színtiszta képmutatás. Rá kellett jönnöm: a Tisza Párt nem a magyar érdeket, hanem az EPP érdekét képviseli. Mi pedig csak az eszköz voltunk, hogy bejuttassuk őket oda.
És akkor jött a végső pofon. Azt hittem, legalább abban egyetértünk, hogy a gyerekeinket hagyják békén. Hogy a gyermekvédelem nemzeti minimum. Ehhez képest mit látok? Azt látom, hogy a Tisza Párt egyik politikusa, Bodis Krisztina, LMBTQ-mesét ír „Csipke Józsika” címmel. Azt látom, hogy az EPP-vel együtt megszavazzák azokat a határozatokat, amelyek elítélik a magyar gyermekvédelmi törvényt.
Hogyan beszélhetnek ők a gyermekek védelméről, miközben a másik kezükkel az „érzékenyítést” tolják? Nincs olyan, hogy „biztonságos érzékenyítés”, ahogy „biztonságos abortusz” sem létezik! Miféle biztonság az, amiben sérül egy gyermek lelke, vagy elpusztul egy emberi élet? Ez is egy hazugság.
Az elárult ígéret: A „túl bőkezű” nyugdíjak
És ha ez nem lenne elég, ott vannak a "szakértők" elszólásai. Azok az emberek, akik állítólag a programot írják. Hallgatom őket, és azt mondják, a nyugdíjrendszer "túl bőkezű" (kinek, nekik?), meg hogy a Nők40 (ami az édesanyámnak is óriási segítség volt) valójában "pazarlás", és "át kell alakítani" a 13. havi nyugdíjat.
Tényleg? Amíg mi a változásért küzdöttünk, ők a háttérben már a megszorításokat tervezték? Azt, hogy pont a legkiszolgáltatottabbaktól, a szüleinktől, nagyszüleinktől vegyenek el?
Fáradt vagyok
Talán tényleg naiv voltam. Azt hittem, ez egy forradalom. De kiderült, hogy ez csak egy casting volt az EPP új magyarországi franchise-ára. Egy termék, amit ügyesebben csomagoltak be, mint a régit. Átvertek minket, akik valódi, józan eszű, nemzeti változást akartunk.
Nem vagyok már dühös. Csak fáradt és kiábrándult.
Ez nem az én hangom. És ez már biztosan nem az én pártom.
