A Mi Hazánk delegáltját sem engedték be a miniszterelnöki egyeztetésre

Riporterünk arról számolt be, hogy hiába hatalmazta meg Toroczkai László Tóth Máté energiajogászt, hogy távollétében képviselje a Magyar Péter miniszterelnök által összehívott egyeztetésen, nem tudott részt venni a tárgyaláson.

Vágólapra másolva!

Magyar Péter Pakson is az abszolút filmszínházát játssza – jelentette ki az energiajogász, akit hiába hatalmazott fel a Mi Hazánk Mozgalom, hogy képviselje őket a helyszínen. Tóth Máté úgy fogalmazott: a miniszterelnök jelenleg showmanként lép fel Pakson, a szakértők pedig csupán a díszletet adják hozzá.

A Fidesz nem képviseltette magát az egyeztetésen. Havasi Bertalan, a párt kommunikációs igazgatója korábban azt közölte, hogy Paksot nem lehet kampánycélokra használni, a pártvezetők pedig nem kívánnak statisztaként részt venni a miniszterelnök politikai szereplésében.