undefined

Végtelen gazemberség történt Lezsák Sándorral

Lezsák Sándort, a rendszerváltás ikonikus alakját besározni akkora bűn, ami nem maradhat következmények nélkül – jelentette ki Huth Gergely újságíró Napindító című műsorunkban. A Revans.hu főszereksztője szerint magától értetődőnek kellene lennie annak, hogy egy ekkora blama után Tarr Zoltánt és Cseh Gergő Bendegúzt meneszteni kellene (Időközben utóbbi felajánlotta lemondását).

Vágólapra másolva!

Mint Ismert, a kormány által nyilvánosságra hozott ügynökaktákban szerepelt az MDF egyik alapítójának, Lezsák Sándornak a neve, ám később elismerték, tévesen történt mindez, és „informatikai hibára” hivatkoztak.

– Gyurcsány alatt mondtuk, hogy ez egy következmények nélküli ország, de most már sokkal mélyebben vagyunk – állapította meg Huth Gergely.

Éppen november 4-én történt meg a gyalázat

Az előző kormányzat idején már megszületett az aktanyilvánosság, nagyon széles körben lehetett ezeket kutatni, egy egyetemi hallgató, vagy újságíró is kaphatott kutatási engedélyt, és nagyon sok mindenhez hozzá lehet férni. A rendszerváltás utáni első húsz évben az SZDSZ és az MSZP miatt nem lehetett mindezt megtenni.

Az utóbbi időszakban pedig a „Puzsér Róbert-féle szánalmas szamuelysta figurák és a Fekete-Győr András-féle percemberek” követelték az „ügynökakták megnyitását”, ez előzte meg a mostani szituációt.

Huth szerint az külön is felháborító, hogy éppen november 4-én voltunk a hősök emléke iránti tisztelgés helyett a bolsevik hecckampánynak az elszenvedői.