50 éves a Kormorán, jubileumi nagykoncertre készül a legendás együttes

Koltay Gergely, a Kormorán együttes alapítója beszélt az együttes történetéről, és néhány műhelytitkot is megosztott nézőinkkel.

Vágólapra másolva!

Alapításának 50. évfordulója alkalmából jubileumi koncerttel ünnepel a Kormorán együttes, amely akkor és azóta is teljesen újszerűt alkotott: a rockot és népzenét ötvözte egymással. 

A koncertet Szegeden, a Fogadalmi Templomban tartják majd december 12-én, ahol majd több száz dal közül választják ki az előadáson hallható műveket.

Demjén Ferenc énekelte fel az ikonikus dalt

A műsorban szóba kerültek a Kormorán legismertebb dalai, Koltay Gergely elmondta, egy-egy számon nagyon sokat dolgoznak, akár tízszer, vagy hússzor is átír egy-egy szöveget, hogy tökéletes legyen. Ugyanakkor a Kell még egy szó című dal, amit a testvére, Koltay Gábor által rendezett Honfoglalás című filmhez írtak, szinte azonnal megszületett, a művész leggyorsabban elkészült dala lett végül az ikonikus szerzemény, amely Demjén Ferenc előadásában lett ismert.

Amint azt a zenekar alapítója felidézte, a dal szövegvilága annyira sokrétű, hogy egymástól eltérő jellegű eseményeken (temetés, ballagás, ünnepségek, vagy szimfonikus átdolgozásban) is fel szokott csendülni.