
Az Operatív Törzs legfrissebb jelentése szerint az időjárás enyhülni kezdett, a hőmérséklet országszerte -10 fok fölé emelkedett. Bár a hóvastagság helyenként eléri a 10-20 centimétert, elzárt település vagy lezárt út jelenleg nincs az országban. Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben ónos esőre figyelmeztetnek, ezért a szóvivő óvatosságra inti az útnak indulókat. A közösségi közlekedésben 5-30 perces késések várhatók, nyolc kistelepülés pedig biztonsági okokból átmenetileg nem érhető el buszjárattal.
Az áramellátási zavarokat, amelyek korábban több ezer fogyasztót érintettek, a szolgáltatók szinte mindenhol elhárították; jelenleg csak Budapest XIII. kerületében van lokális akadozás. Az ivóvízellátás Tamásiban és Gödön néhány tucat háztartásban még akadozik, de a hiba javítása folyamatban van. A hulladékszállítás az ország 85%-ában zavartalan, kisebb csúszások csak elszórtan fordulhatnak elő.
A Liszt Ferenc repülőteret az ónos eső miatt két és fél órára le kellett zárni, nyolc járatot más városokba irányítottak át. A Dunán és a Tiszán a jégzajlás miatt hajózási zárlat van érvényben, a folyók jegére lépni életveszélyes és szigorúan tilos. Az iskolákban sehol sincs rendkívüli tanítási szünet a hideg miatt, kivéve a budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumot, ahol egy trafótűz miatt szünetel az oktatás.
A kórházak betegforgalma megugrott: a traumatológián 30%-os, a sürgősségi ellátásban 10%-os emelkedést tapasztaltak az ónos eső okozta esések és balesetek miatt. A rendőrség 212 balesethez vonult ki, szerencsére halálos áldozat nélkül.
Mukics Dániel külön kiemelte a szén-monoxid-mérgezés veszélyét az intenzív fűtés miatt, hangsúlyozva a folyamatos levegő-utánpótlás fontosságát minden nyílt lánggal működő berendezés esetén.