


Politikai valóságshow-ba illő jelenetek zajlottak le a budai Várban, miután Magyar Péter miniszterelnök egy élőben közvetített épületbejárás során nyílt konfliktusba keveredett Havasi Bertalannal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóirodáját vezető helyettes államtitkárral. A feszült hangulatú csörte gyorsan elfajult: a kormányfő előbb rendőri erővel próbálta eltávolítani a hivatalából az egykori sajtófőnököt, majd egy sebtében összehívott videóban – arra hivatkozva, hogy az érintett maga kérte a távozását – aláírta a felmentését.
Csakhogy a kapkodva végrehajtott politikai tisztogatásba azonnal komoly hibák csúsztak: Havasi tagadja, hogy kérte volna a felmentését, a Magyar Közlönyben megjelent határozat egy már nem létező miniszteri pozícióra hivatkozik, a volt helyettes államtitkár pedig hivatali visszaélés miatt feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen.
Riportunkban bemutatjuk a Karmelita tetőteraszán lezajlott incidens hátterét, és azt, hogy a jogászok szerint miért kérdéses közjogilag a sebtében kiadott miniszterelnöki döntés érvényessége.