NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvBelföld
Célpont - Tudománytámogatás tiszás módra: Előbb a pénzmegvonás, aztán a magyarázkodás

Célpont - Tudománytámogatás tiszás módra: Előbb a pénzmegvonás, aztán a magyarázkodás

Nem kell a csúcskutatás és a világszínvonalú tehetséggondozás Magyarországnak? Alig két hónappal a Frontiers Campus Kutatóközpont ünnepélyes alapkőletétele után a Tisza-kormány máris megsemmisítené a Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus kezdeményezésére létrehozott Élvonal Alapítvány szerződését. Magyar Péter miniszterelnök szokásához híven a közösségi médiában jelentette be, hogy nemcsak felmondják a 261,7 milliárd forintos támogatási megállapodást, de a már kifizetett milliárdokat is visszakövetelik a nemzetközi hírű tudóstól.

Vágólapra másolva!

Miközben a Nobel-díjas fizikus nyílt levélben figyelmeztet arra, hogy a modell lényege éppen a hazai tehetségek itthon tartása lenne, az illetékes Tudományos és Technológiai Minisztérium vezetője elzárkózik a személyes interjútól, és csupán a Facebookon magyarázza a bizonyítványt. Riportunkban utánajártunk a tudományos világot megrázó döntés hátterének, és annak, hogy a politikai csatározások közepette valóban szükség van-e egy magyar Nobel-díjas nyilvános meghurcoltatására.