
A „családi vállalkozást” még 2021-ben indította el két – azóta már idősebb – testvér. A fivérek társkereső oldalakon hálóztak be intézetis lányokat és egyedülálló anyákat, akiknek szerelmet ígértek, majd a családi házba költöztetve őket, bántalmazással szexmunkára kényszerítették a sértetteket. Összesen hét áldozatról tudni, miközben a házban a szülők és további öt kiskorú gyermek is velük lakott. A kisebb gyerekeknek elzárva kellett végignézniük a szexuális szolgáltatásokat, a családfő pedig még egy webkamerás ügyfelet is megzsarolt kétmillió forintra. A hatóságok 2024-es rajtaütése után a gyámügy intézetbe vitte a gyermekeket, bár a helyiek szerint a kirendelt autóra is rátámadtak. A rokonok ugyanakkor tagadják a vádakat, féltékeny lányok bosszújáról beszélnek. Ha a vádlottak beismerik bűnösségüket az előkészítő ülésen, a szülők tíz-tíz, az idősebb fiú hét, míg fiatalkorú öccse három év szabadságvesztésre számíthat.