
Vándorcirkusz: az új kormány első hivatalos útja sokkal több bakit és a bohóckodást hozott, mint valós politikai eredményt. Magyar Péter lengyelországi útján több kínos protokolláris baki történt - senki sincs, aki felkészítse a magyar miniszterelnököt?
Gabonakáosz: a Fidesz már adott be javaslatot a gazdák védelmében, a Tisza Párt egyelőre csak kockára tette a megélhetésüket. A Tisza-kormánynak köszönhetően ömölhet hazánkba az ukrán gabona, amelynek kárát a magyar gazdák szenvedhetik el.
Kegyelmi kamu: Nincs vége a kegyelmi ügynek: alkotmányjogásszal elemeztük a helyzetet. Magyar Péter az Orbán-kormányt tisztázta a kegyelmi iratok kiteregetésével, amit ő maga támadott ezzel.
Vendégek:
Dezse-Zelenka Dóra újságíró
Szikra Levente, az Alapjogokért Központ vezető elemzője
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász
Műsorvezető: M. Kovács Róbert