NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvBelföld

A Tisza-kormány kitörölné a keresztény kultúra védelmét az Alaptörvényből

Petíciót indított a KDNP a keresztény kultúra védelmében - jelentette be a párt frakcióvezetője. Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy elfogadhatatlan a Tisza Párt szerdán benyújtott első alkotmánymódosítási javaslata.

Vágólapra másolva!

Magyar Péter korábban többször is hangoztatta, hogy a keresztény-konzervatív értékek közel állnak hozzá, tettei azonban nem erről árulkodnak. Első keresztényellenes megnyilvánulása alkalmával minősíthetetlen hangnemben üvöltözött a templomból kijövő hívőkkel, az újonnan bejelentett javaslatával pedig ismét fellépett a kereszténység ellen.

Magyar Péter, aki tavaly azzal büszkélkedett, hogy részt vett Ferenc pápa temetésén és személyesen rótta le tiszteletét a Vatikáni nagykövetségen az elhunyt Szentatya emléke előtt, szerdán benyújtotta első Alaptörvény-módosítási javaslatát, ami egyebek mellett arról szól, hogy kivennének az Alaptörvényből egy sarkalatos részt, amely előírja, hogy „Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége”. 

A javaslat benyújtása után nem sokkal a KDNP frakcióvezetője be is jelentette, hogy petíciót indít az Alaptörvény keresztényellenes módosításával szemben. Rétvári Bence elmondta, hogy ezzel a lépéssel a Tisza Párt az ezeréves magyar kultúra továbbélését veszélyezteti, ami ellen fel kell lépni. Hozzátette, hogy a mostani generációnak különösen fontos a keresztény kultúra védelme, ugyanis a tömeges migráció korában csak ez képes rámutatni, hogy kik is vagyunk valójában, és hogy mit jelent európainak lenni.