A demokrácia lebontása

Súlyos közjogi és politikai válság képét rajzolták fel a HírTV Sajtóklubjának vendégei az Alaptörvény parlament által megszavazott 17. módosítása kapcsán.

Vágólapra másolva!

Gajdics Ottó műsorvezető, valamint Huth Gergely, Kovács András és Szabó László éles szavakkal bírálták a Tisza Párt kétharmados többsége által átnyomott, szerintük nyers és bosszúálló, személyre szabott jogalkotást. Az elemzők egyetértettek abban, hogy a Sulyok Tamás köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróságot és Polt Péter legfőbb ügyészt célzó intézkedésekkel a Magyar Péter-féle parlamenti többség kiiktatta a demokratikus kontrollmechanizmusokat, így döntéseik többé nem tekinthetők legitimnek. A stúdióban elhangzott: a 12 éves mandátumkorlátozás és a kettős állampolgárok kizárása olyan abszurditás, amely az alapvető emberi jogokat sérti.