Tatára vonult a Fidesz-frakció az új államfő megválasztása alatt

Miközben a Parlamentben a Tisza-frakció megválasztotta a maga állította jelöltet, a fideszes és kdnp-s képviselők Tatára mentek, hogy emlékezzenek az 1956-os sortűz áldozataira. Amikor a kivégzést levezénylő ezredest elítélte a magyar Legfelsőbb Bíróság, azt Brüsszel eltörölte és abban Baka András segédkezett.

  • Híradó
  • 1 órája
  • Frissítve: 50 perce
  • Forrás: HírTV
Vágólapra másolva!

Magyarország többé nem jogállam, mert a 17. Alaptörvény-módosítás illegitim módon távolította el Sulyok Tamást a Sándor-palotából – hangoztatta a Fidesz frakcióvezetője. Bóka János hozzátette: Baka András jelölésével megdőlt az a konszenzus, hogy Magyarország az 1956-os forradalom politikai örököse. Tuzson Bence fideszes képviselő szerint mindennek hosszútávú következményei lesznek, hiszen minden döntés, amit egy ilyen módon megválasztott köztársasági elnök hoz, az megkérdőjelezhető és felül kell vizsgálni. 

Tata városa minden esztendőben méltó módon emlékezik meg 1956 hőseiről, amikor két sortűz is történt a városban – erről Michl József, a helyi polgármester beszélt. Korbely János századost 2001-ben ítélték el a tatai sortűz miatt, amiért 1956-ban társaival együtt halálos sortüzet nyitottak a civilekre. Az ügy Strasbourghoz került, ahol 2008-ban úgy döntöttek, hogy Magyarország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezmény 7. cikkét, így a strasbourgi bíróság felmentette az egykori ezredest. Ezt az ítéletet támogatta a Tisza Párt köztársasági elnöke, Baka András is. 

A témában Dornfeld László politikai elemző is válaszolt az alábbi kérdésekre: