Befagyhatnak a nagy sztrádaépítések

Akár éveket is csúszhat az autópályák korszerűsítése azzal, hogy a kormány az év végig felbontja a MKIF-el kötött autópálya koncessziós szerződéseket - Erről beszélt a világgazdaság ujságírója. Járdi Roland szerint az autópályák korszerűsítését állami forrásból fejezné be a kormány, csakhogy a költségvetés jelenlegi állapota miatt ezek veszélybe kerülhetnek.

  • Hírek
  • 46 perce
  • Forrás: HírTV
Vágólapra másolva!

A Világgazdaság szerint a szerződések felmondásának komoly hatása lehet a magyar úthálózat jövőjére. A lap rámutat a Tisza-kormány a döntést többek közt a költségvetés védelmével indokolja, csakhogy a szerződések felbontásával veszélybe kerülhet több autópálya befejezése és fejlesztése is. Ezt a közlekedési és beruházási miniszter is elismerte a Kontrollnak adott interjújában.

A bizonytalanság érintheti az M1-es autópálya bővítésének befejezését, illetve M7-es autósztráda jövőre induló sávbővítését is. Emellett az M0-ás autóút tehermentesítésére szánt M200-as és M8-as gyorsforgalmi utak megépítése is veszélybe kerülhet.