Magyar Péter kormánya betiltotta a külhoni magyarok brüsszeli kulturális programjait

Ferenc Viktória, a Fidesz–KDNP kárpátaljai származású EP-képviselője a HírTV Napindító című műsorában elmondta: a hivatalos indoklás szerint struktúraváltás miatt nem tudják befogadni az évek óta sikeresen futó, idén a kárpátaljai hímezőörökséget bemutató kulturális eseményt.

Vágólapra másolva!

A képviselő levélben fordult a külügyminiszterhez válaszokért, de nem vár a megoldásra: az összmagyar szempontból kiemelten fontos programot a Polgári Magyarország Alapítvány brüsszeli székhelyén tartják meg. Hrivnák Tünde divattervezővel közösen így mégis megrendezik a divatbemutatóval és kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött kiállítást, amely a beregi és nagydobronyi motívumkincsen keresztül hívja fel a figyelmet a külhoni magyar hagyományokra és a háborús hátországban élő nők közösségi megtartó erejére.